Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Payr Sándortól: A pietismus paedagogikája
74 Payr Sándor. irányítói az inspektorok voltak, a kik maguk — hogy annál több idejük legyen a hospitálásra — nem tanítottak; csak időnként rendeztek a tanítók számára hosszabb rövidebb tanfolyamokat. Ezek tartottak havonként speciale exament. Francke csak is ezeknek a segítségével volt képes annyi intézetet mint direktor vezetni. Külön inspektora volt az árvaháznak, a paedagogiumnak és a latin iskolának. Ezek Franckenak csak a fontosabb ügyekről tettek jelentést, a tanítók kiválasztásánál az inspektorok a szabad asztalok felügyelőit is meghallgatták. Francke az inspektorokat, az árvaatyát s a többi jótékony intézetek gazdáit, a nyomda és könyvkereskedés felügyelőit stb., esténként vacsora után 8—9 óra között gyűjtötte össze tanácskozásra lakásán és pedig minden áldott napon. Itt adták elő ezek jelentéseiket és javaslataikat Írásban és élőszóval és Francke a nap heve és terhe alatt ki nem merülve, mint egy kis államfő intézkedett, helyeselt, kifogásolt, a napi parancsot kiadta. Itt tanácskoztak a kormányzás és fenntartás nehéz kérdéseiről, itt kerestek új jövedelmi forrásokat, ha a régiek kimerültek. Itt veté fel Francke, mint egy nagy család atyja a nyom'asztó kérdést: mit eszünk, mit iszunk, mivel ruházkodunk; hol veszünk kenyeret, hogy ezek egyenek? Ezeket a beszámoló összejöveteleket is imádsággal kezdte és végezte. Ez volt az ő életeleme, ez adott neki erőt. Ez a minden lépten-nyomon megnyilatkozó kegyes, vallásos szellem volt Francke intézeteiben a csudatevő hatalom és a titkok kulcsa. A ki Francke közelében élt, az ennek a szellemnek hatása alatt állott; igy mindenek elölt a tanítók. Francke a kellő tudományos képzettséget is elengedhetlen feltételnek tekintette a tanítóban, a tudományért az éjjelt is nappallá tette ; ha tanítóiban fogyatkozást látott, külön kis póttanfolyamokat is rendeztetett számukra. De a tudásnál is többre becsülte a vallás-erkölcsi jellemet. Megkövetelte a tanítói hivatásérzetet, a tanítványok iránti szeretetet, az Isten országáért való forró buzgalmat. Francke a paedagogusnak vallás-erkölcsi jellemével szemben azért támasztotta a legszigorúbb követelményeket, mert tudta, hogy a nevelő személyisége mily fontos tényező. Az orthodoxia vádként lobbantotta a pietismus szemére, hogy vallási téren a subjectivismusnak hódol s azt vallja, hogy a ki ujjá nem született és meg nem tért, az nem taníthatja a theologiát és nem hirdetheti Isten igéjét sikerrel. Az orthodoxia ennek ellenében hangsúlyozta, hogy Isten igéjének hatása nem függ a tanítónak erkölcsi minőségétől. A pietismus is elismerte, hogy Isten a maga igéjét csodás hatással hirdetheti akár istentelen emberek szája által is, de mégis nagyon kiemelte, hogy a kegyes, megtért ember e célra is sokkal alkalmasabb. Francke ezt a nézetet különösen paedagogiai téren hangsúlyozta, azt mondván, hogy csak vallásos, megtért ember lehet jó nevelő. (Feneion művéhez irt előszó, Richter, i. m. 43. 1.). S
