Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Erdős József dr.-tól: Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom

Az újszövetségi kánon és az 05ΐίεΓείεΙ)τέη irodalom. 33 meg közös barátjukat a pogány Caecilius Natalist a keresztyénségnek. Caecilius és Octavius beszélnek, Minucius pedig a bírói döntésre ajánlkozik. Caecilius a pogány világnézlet védelmezésóvel kezdi, a keresztyénség gáncsolásával folytatja ós a skepticismus dicséretével végzi előadását (c. 5—13). Kevés vártatva, miközben Minucius az előadásnál kívánatos ovatosságot javalja, a mire Caecilius válaszol, szólásra emelkedik Octavius ós védelmezi a keresztyénséget, tételről tételre kimutatván a pogány mesék üres tartalmatlan, viszont a keresztyén igazságok megcáfolhatatlan voltát s fölhívja barátját, hogy fogadja el ezt az igazságot (c. 16—38). Mély hallgatás után Caecilius e szavakban tör ki: Vicimus . . . Octavius mei victor est, ita ego triumphator erroris. Ezzel Caecilius voltaképen elfogadta a keresztyénséget és Minucius a Caecilius megtérése s az Octavius győzedelme fölött érzett örömében mellőzhette a döntést. A baráti társaság erre vidáman indult hazafelé a tengerpart mellől, a hol ezt az épületes társalgást folytatták. Minucius apologiáját evangéliomi szellem hatja át, célzata nyilván a keresztyénség határozott védelmezése. Közvetetlenül a bibliából merített idézetek nincsenek ugyan benne, gondosan kerüli a Krisztus nevét, a kinyilatkoztatásra, mint alapvető tényezőre sem utal: de elvitázhatatlanul számos újszövetségi vonatkozás található benne, úgy az evangéliomokból mint az apostoli levelekből; főképen azonban Cicero (de natura deorum) és Seneca erkölcsi bölcsészeti művei (de Providentia, de consolatione ad Polybium, de ira) alapján sok szép és igaz gondolatot illesztett be a maga klasszikus keretébe. Ugyané munkájában (36, 2) említi szerző de fato című iratát: ac de fato satis, vei si pauca pro tempore, disputaturi alias et uberius et plenius. Ezen a nyomon Hieronymus (de vir. ill. 58) azt jegyezte meg, hogy Minucius Felix Romae insignis causidicus, scripsit dialogum Christiani et ethnici disputantis, qui Octavius inscribitur, sed et alius sub nomine eius fertur De fato vei contra mathewaticos, qui cum sit et ipse diserti hominis, non mihi videtur cum superioris libri stilo convenire. Bármiként van is a dolog, ez az irat nem maradt fön az utókor számára. Irodalom. A több rendbeli régibb kiadások pontos jegyzékét közli Schanz Martin, Geschichte der römischen Litteratur. III. Teil. München 1896. pag. 238. Kiemeljük Davisius Jo. editioját Cambridge 1707., 11., 12; amaz első t. i. 1707. kiadása nyomán adta ki latinul Maróthíj György debreceni tanár: M. Minucii Felicis Octavius, breuibus notulis in tironum usum Debrecini CIDIOCCXL ad Jo. Davisii editionem Cantabrigiensem anni CIOIDCCVII additis. Gronovius Jakab kiadása (Leyden 1709) azért érdekel közelebbről, mert e szerént fordította le és adta ki magyarul Vári Ferenc Sárospatak 1815. V. ö. még Dombart Bernhard, Octavius. 2. Ausg. Erlangen 1881. Theo], Szaklap. VI. évf. 3