Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Jónás Jánostól: Az erkölcs alapja

286 Jónás János. nevezünk. Az egyéniségünk keltette szeretetnek, rokonszenvnek extenzív és intenzív kiterjedésében keressük egyéni értékünk gazdagodását későbbb is játszó pajtásaink, majd munkatársaink körében, ós csak akkor vagyunk igazán boldogok, ha mennél több, mennél bensőségesebb szeretetet tudtunk a magunk számára megnyerni. A család, a törzs, a nemzet a maga életének külső körülményei és feltételei szerint, a föld más-más pontján, a történelem más-más korszakában nagyon különböző cselekedetekben látja haladásának és tökéletesedésének feltételeit, nagyon különböző eszményeket tűz követendő célul közösségének tagjai elé. Lényegesen más az élettartása, más a lelkülete az ó-kori görögnek, rómainak, zsidónak, a középkori keresztyénnek, a modern katholikus spanyolnak, franciának, a protestáns németnek, angolnak, a mohamedán töröknek, a pogány khinainak, japáninak stb. stb. És ha a vallásból vettem a jelzőjét e különböző népfajoknak, közelebbről vizsgálva nagyon jól tudjuk, hogy nem csupán a vallás okozza e népek erkölcsi kódexének nagy különbségeit, nem csupán a vallás okozza, hogy más az erény s más a bűn földünknek ezen s amazon a pontján. A tudományos kutatás bizonyos határig talán vissza tudja vezetni a nemzeti erkölcs, a nemzeti lelkület különösen jellemző és egymástól annyira eltérő vonásait a nemzet lakóhelyének földrajzi viszonyaira, a nemzet történeti sorsának különböző alakulásaira. Bizonyos határig mondom, mert utolsó sorban a nemzet is személyiség, amely a maga tovább nem elemezhető külön egyénisége szerint törekszik érvényesülni a nemzeteknek szakadatlanul folyó versenyharcában, a maga külön egyénisége szerint iparkodik hozzájárulni az egész emberiség haladásához, tökéletesedéséhez. A nemzeteknek a különböző egyéniségét, lelkületét, a jóról s a rosszról való felfogásuknak ebből eredő szerteágazását csak konstatálnunk lehet, legfeljebb még többé-kevésbé találóan leírnunk is, de megmagyarázni és okokra visszavezetni nem. A nemzetnek ebbe a megadott s a történeti fejlődés folyamában csak lassan változó erkölcsi világába, a jóról s rossról való külön felfogásába születük és nevelődik bele az egyes ember. Az ő személyes feladata csak az lehet, hogy mennél hívebb kifejezője legyen a nemzetben élő erkölcsi törekvéseknek, hogy élettartásával és lelkületével mennél inkább megközelítse a nemzet szeme előtt lebegő eszményeket. Mert mennél jobban sikerül minden körülmények között ós sokszor önös érdekei ellen is követnie azt, ami a nemzet felfogásában jó, kerülnie azt, ami a nemzet felfogásában rossz, annál szélesebb lesz a kör, amelyben rokonszenvet, szeretetet tud kivívni a maga egyénisége számára. Ε rokon-