Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Kováts J. István dr.-tól: A Nirvána
254 Dr. Kov áts J. István. nyugalom állapotába való bemenetelét jelentette, mely éppoly távol van a mulandó világ örömeitől, mint szenvedéseitől. Max Müller volt az első, ki tisztán látta, hogy a nirvána nemcsak halálunk pillanatában, de még itt e földön elérhető. De nagy érdemei mellett még mindig nem látszik a buddhizmus eschatologiájával teljesen tisztában lenni. Ha a nirvána a szellemnek már itt e földön elérhető boldog állapotát jelenti, mi következik a halálon túl? A semmi, vagy valami öröklét? Az első föltevéssel nem bir megbarátkozni : inkább a másik felé hajlik. Azt kérdi: „vájjon nem szűnnék-e meg egy vallás vallás lenni, ha utoljára is a semmihez érkezik ? Újra előfogja régebbi kétkedése. Nem tud megszabadulni attól a nyugatias fölfogástól, hogy minden vallásnak hídnak kell lennie a véges világból a végtelenbe. Ha nem az lenne, akkor csak csalóka átjáró lenne, mely éppen akkor szakadna le hirtelen az ember alatt s éppen akkor hagyná a semmiség mélységébe esni, mikor az örökkévalóság célját vélte elérni! A Dhammapada 383. verséből is, mely azt mondja: „miután megismerted a Sankhára 1) elpusztulását, ismered azt, a mi nem teremtetett", azt az erőltetett következtetést vonja le: „ez biztosan mutatja, hogy magára Buddhára nézve is létezett valami, ami nem alkottatott s a mi azért elpusztíthatatlan és örök". 2) Látjuk tehát, hogy Max Müller — bár látja, miszerint a nirvána nem más, mint a szellemnek már itt e földön elérhető érzés-, harag- és vágynélküli állapota — azt mégsem látja tisztán, hogy a buddhizmus végcélja nem valami túlvilági élet elérése, hanem a folytonos újraszületésektől való megszabadulás; mégsem akarja még mindig elhagyni az a régebbi gondolata, hogy a nirvánának valami közösségben kell lennie az örökkévalósággal. Nem állítja ugyan egészen határozottan, inkább csak a sorok közt mondja, hogy a nirvánának valami túlvilági életet, vagy helyet kell jelentenie. A nirvánának ezt a kettős jelentését, hogy az egyfelől a földi élet szenvedéseitől való megszabadulást, másfelöl pedig valaminő túlvilági létet is jelent — bár nem egész határozottsággal — a még élő páli nyelvtudósok egyik legkiválóbbika, Oldenberg tanár is vallja: „Nem egyedül a halálon túli élet neveztetik nirvánának, mely a megváltott szentekre vár, hanem az a tökéletesedés is, melynek már 3) Sankhára általános kifejezés arra, a mi van, vagyis a mi lesz és elmúlik. A születés és elmúlás hosszú lépcsőzetében egy fokot jelent. L. bővebben Oldenbergr i. m 285— 11. *) Buddhagosha's Parables előszavában XLIV. 1.
