Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Masznyik Endre dr.-tól: A magyar reformátió eredeti jellemének kérdéséhez

A magyar reformatió eredeti jellemének kérdéséhez 223 Erre Nádasdy Ferencz gróf, mint elnök, Beythe Istvánt legyőzöttnek nyilvánítva kijelenté, hogy uradalma papjait rövid idő múlva összehívja s csakis olyanokat tűr meg birtokán, akik az Ágostai Hitvalláshoz ragaszkodnak. Ez rövidre fogva a hires csepregi colloquium története. Hallgassuk meg most már az egykorú tanút, az EgyességKönyve elüljáró beszédét, amely minden valószínűség szerint Reczés János esperes tollából került ki. Ez elüljáró beszéd szerint, amelynek adatai ugy látszik eddig teljesen ismeretlenek voltak, — „édes hazánkban az evangéliom tündöklő világossága" kizárólag Luther szellemében és értelmében gyúlt ki és terjedt el s „az akkorbeli keresztyén tanítók nem választottanak más Confessiot, hanem bevették az Augustana Confessiot és a szerént tanítottanak egyebeket is és abban való állhatatos megmaradásukról mind Isten, mind az ő anyaszentegyháza előtt tudományt tettenek. S ennek az vallásnak őrizésére és Isten után való oltalmazására s az egész anyaszentegyháznak itt az ti (t. i. Nádasdy) uraságtok tartományában való igazgatására választatott Superintendensül amaz tudós és istenfelő Zegedi Mathe Praedikator, ki megemlékezvén tisztiről gondot is viselt, egyességben és nagy békességben tartván az ő tiszti alatt való anyaszentegyházat. Ennek az árnyék világból való kimúlása után (anno 1585) idejére és tudományára nézvén, választatott Beythe István Praedikator ugyan azonképen, mint amaz első, hogy semmit az Isten igéjéből vétetett Augustana Confessio szerént való isteni tiszteletben meg ne változtatna, hanem az szerént tanítana. Erre a mi közönséges gyűlésünkben fogadást is tett, de minémű szívvel és lelkiismerettel azt az ő utolsó cselekedetei megjelentik. Mert gondviseletlenségébül avagy inkább ugyan akaratjából lassan lassan az Carolostadius (tehát még csak nem is a Zwingli vagy Kálvin!) dögleletes tudományának hintegetői az ti uraságtok tartomanyába bemászkáltanak és az előbbi igaz és üdvösséges tudományt változtatván, botránkozást szerzetten ek". Reczés és társai ezt látván tisztük szerént intették Beythe Istvánt a velük való „előbbi egyességre", ámde ő a tan tisztaságának megóvása érdekében nem tett semmit, hanem csak hagyta, halogatta a dolgot. Sőt „mikor leginkább gondviselése kívántatott, akkor magát béres zolgává tevén, tisztit le tette s közülünk kiment". Ekkor mit tehettek egyebet a hithű evangelikus pásztorok, mint hogy az anyaszentegyház gondját magukra véve, 1597. elején, nem minden célzat nélkül éppen Hegyfaluban, ahol őt superintendensükké választották, gyűlést tartottak és „mind Isten, s mind az ű anyazentegyhaza előtt tudomant" tettek s mert Beythe István őket olyan ügyükben, mely sokaknak üdvüsségére való volt, elhagyta, ők sem akarták őt tovább