Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Mayer Endrétől: A rómaiakhoz irt levél

A rómaiakhoz irt levél. 213 Azért azonban, hogy a zsidók nem lettek keresztyének s igy nem lehetnek részesei a messiási üdvnek, nem lehet az Istent azzal vádolni, hogy ő a zsidóknak tett igóreteit nem váltotta volna be. Először azért nem, mert az ó-szövetség bizonysága szerint a zsidóknak erre semmi jogi alapjok nincsen, mert az Isten nem az összes izraelitáknak igérte a messiási országot és boldogságot, hanem szabad tetszése szerint csak azoknak, akiknek akarta. Ábrahám két fia közül csak az egyiknek: Izsáknak s ennek két fia közül nem Ezsaunak, hanem Jákóbnak igérte az üdvöt, pedig Ezsau idősebb ikertestvér volt és zsidó jog szerint neki kellett volna örökölnie az üdvösség Ígéreteit. Ezt a szabad választást pedig még akkor gyakorolta az Isten, amikor a 2 fia még nem is élt és igy tetteikre figyelemmel sem lehetett. Az Isten ugyanis teljesen függetlenül csak a maga kegyelme szerint cselekedett (9, 61

3.) Másodszor nincs joguk őt igazságtalansággal vádolni azért, mivel a zsidóknak további története erre semmi alapot sem szolgáltat s ha az Isten a pogányokat választja és hívja el a messiási országba, abban semmi igazságtalanság nem rejlik a zsidókra nézve. Ilyesmivel csak abban az esetben lehetne őt vádolniok, ha kegyelmi választásakor kizárólag a zsidóknak igérte volna a messiási országot, vagy ha őket most kizárta s mellőzte volna a pogányokkal szemben. Ez azonban nem történt. Igazolja ezt a független kegyelmi választását Mózesnek és Fáraónak példája is. Az előbbinek ugyanis azt a kijelentést tette, hogy ő irgalmaz, akinek irgalmazni akar és könyörül, akin könyörülni akar; az utóbbiról pedig azt mondotta, hogy azért keményítette meg, mivel meg akarta mutatni rajta az ő mindenhatóságát. A zsidóknak Egyiptomból való kivezetése alkalmával ugyanis sokkal könnyebben ért volna célt, ha nem költötte volna fel Faraóban az ellenállási dacot; mégis keménynyé tette szivét, mert jónak látta igy cselekedni s hatalmát ily módon megmutatni. Az Isten e szerint a maga tetszése szerint irgalmaz és keményít (14—18.). De ha az Isten, — folytatja az apostol — ennyire korlátlan s akaratában, mint Fáraó példája is mutatja, ellenállhatatlan, akkor miért fenyít, büntet? Hiszen ez esetben az ember nem felelhet tetteiért! Nem igazságtalanul cselekszik-e az Isten? A embernek nem lehet s nem szabad Istent vádolnia s vele perbe szálnia, mert sokkal tehetetlenebb, sem hogy azt megengedhetné magának s célt érne vele. Ávagy az agyagedény kérdőre vonhatja e a fazekast, hogy miért formálta tisztességtelen s nem tisztességes célokat szolgáló edénnyé? (19—21).