Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Martony Elektől: Ézsaiás 7,1-17

204 Ézsaiás. vallásosságnak egy különálló ideálja és a szomorú jelenre való tekintettel azzal vigasztalódó vallásos egyén közt fejlődik, * Azt a tényt, hogy a Septuaginta Jes. 7, 1

4-ben almäh-t 7rߣ<?m)s-szal fordítja, — mivel nem valószínű, hogy az eredeti helyen ""riran olvasandó, — úgy lehet magyarázni, hogy a η παρδένος a LXX-ba annak a hitnek alapján, mely szerint a messiásnak szűztől kell születnie, a fordítás keletkezésekor csúszott bele, a minthogy ez a hit a palästinai és alexandriai zsidóság körében tényleg el volt terjedve. Mivel mégis a Septuagintának története a keresztyén korba nyúlik, a melyben Aquila, Symmachus és Theodotion polemizáló fordítása — ή νεάνις — az Ó-Szövetség kanonikus tekintélyre emelkedett görög fordításának keresztyén befolyás alatt keletkezett szövegezése ellen irányultában érthető: nem bizonyos, hogy az a παρδένος a keresztyénség előtti kornak terméke ; habár majdnem kétségtelen, hogy a neki alapul szolgáló képzet az eráni eschatologiából került a zsidóság világnézetébe, innen pedig a keresztyén theologiába. Minő jogosultsága volt annak, hogy soterokosmologiai érdekből előbb a zsidóság, majd utóbb a keresztyénség Ézsaiás Immanuel-prófétiájára hivatkozott: erre csak részben felel az a körülmény, hogy az nyert itt jelentőséget, a mi Ezsaiásra nézve legalább is mellékes volt. Mert épen olyan fontos, hogy ehhez a spekulációhoz és nem Vergilius jóslatához fűződött a történelemben egy nagyszerű újjászületés és fejlődés az „Immanuel" név jelszava alatt, amely annál találóbban származott át Jézusra, mivel egyéniségénél fogva δ hivatva volt arra, hogy az egyéni vallásosság ó-szövetségi ideálját a maga és követői számára igénybe vegye. Martony Elek,