Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Márton Lajostól: M. Aur. Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Aurelius Augustinus De doctrina christiana c. müve exegetikai munkásságának rövid áttekintésével

Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye

. J63 látja szimbolizálva, és pedig az oroszlánban Mátét, mert ő adja az Úrnak királyi leszármazását, a borjúban, mint áldozati állatban Lukácsot, mert ő meg az Ur papi méltóságát emeli ki, az emberarcú állatban Márkot, mert ő csak az embert adja. Ez a három állat a földön jár, ezek az evangélisták is azokkalffoglalkoznak, a miket Jézus e földön, a testben cselekedett és tanított. János azonban a felhők fölé száll, mint az a 4-ik állat, a repülő sas. Ezért jelzi őt ez. Sokan, különösen a pogányok közül azon ütköznek meg, hogy Jézus magáról, vagy tudományából semmit sem foglalt irásba. Tanítványai pedig nem megbízhatók, mert mesterüknek, bár igen bölcs ember volt, túlzott tiszteletet adtak, mikor őt Isten fiává tették. Ezzel ő azt veti szembe, hogy Pythagoras és Sokrates sem írtak semmit. Hát annak hitelt adnak, a mit ezek tanítványai megírtak? Egyébiránt Jézus, mintegy fő, tanítványai, mintegy tagjai által mindazt megírta, a mit tetteiről és tanításaiból velünk olvastatni akart. Ezekben az evangéliumokban sokan ellenmondásokat, eltéréseket látnak. Augustinus e munka céljául épen ezek eloszlatását s a teljes consensus kimutatását tűzte ki. A II. III. könyvben Máté evangéliumán megy végig, mellóállítva a másik háromnak parallel helyeit, IV-ben pedig e háromnak különleges részeit veti össze Pl. II. 13 — 15. caputban Jézus megkeresztelkedésének történetét tekinti át. Elmondják mind a négyen, hogy Jézus Jánoshoz ment, hogy pedig meg is keresztelkedett, hárman említik. (János t. i. nem.) János vonakodását s Jézusnak erre adott feleletét azonban csak Máté közli. Ez eltéréseknek semmi magyarázatát nem adja. A Mt. 3, 16. 17-et Mk. és Luk. is hasonlóan beszéli el, de az égi szózatnak — nem ugyan értelmében, hanem szavaiban, eltérnek. Ez utóbbi kettő u. i. így közli: Te vagy az ón szerelmes fiam. Mt. pedig így: Ez az én sz. fiam. Az égi szózat egy volt, de Mt. azért közli így, hogy inkább a hallgatóknak jelentessék meg, hogy ő az Isten fia, mert ezekért lett az a szózat, nem pedig Jézusnak akarta kijelenteni, a mit ő úgyis tudott. Ε bizonytalanságban tartott magyarázatból nem derül ki, melyik hát a szózat eredeti alakja. A további ismét háromféle alakot mutat: in quo mihi complacui, (Mt.) in te complacui, (Mk.) in te complacuit mihi. (Luk.) Hogyan hangzott hát ez a szózat? Bármelyiket fogadd el, lásd be, hogy a szólás eltérése mellett is ugyanaz az értelem. Ez az eltérés arra jó, hogy jobban meg lehessen érteni, mint ha csak egy módon mondatnék, és másként ne magyaráztassék, mint a hogy a dolog van. Mert ha az elsőt valaki úgy akarja érteni, hogy Isten a Fiúban magának tetszett meg, azt figyelmezteti a második, hogy: te benned találtam tetszést. Ha viszont valaki ez egyből azt gondolná, hogy a Fiúban az