Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. 157 zeivel eltávolítom mindazt, amivel az emberi reflexió szemeidet eddig megtartóztatta, úgy hogy nem ismerhetted őt meg tisztán, a maga lényegében. A régi rationális theologia azt mondotta: a tanítványok tudatosan, bizonyos célzattal tették ezt, az uj modem tanítás örökre elhallgattatta ezt a képtelen felfogást és helyébe tetszetősebbet, megnyerőbbet adott, mondván, hogy az a mi Krisztusban természet- és emberfeletti, az tulajdonkópen természetes, mert nem egyéb, mint a hivő lelkeknek „rávezetése." De mi más környezetben élünk, mi modern emberek vagyunk, nekünk el kell távolítanunk ezeket a projekciókat, a naiv kiforratlan hit szimbólumait, nekünk nem lehetnek olyan „megéléseink" (Erlebniss) mint volt az első keresztyéneknek, mi csak azt a Krisztust azt az evangyéliomot élhetjük meg, aki és amely nem lépi át a természetes és az emberi határait. Marad így is elég, sőt ez a maradék a valódi, a tiszta evangyéliom, ez az igazi üde forrás, nincs rajta már a tradíciók „békanyála", a kritika eltávolította mindazt, a mi a modern természettudományi környezetben élő embert megbotránkoztathatná, a páli, jánosi stb. spekulációt, mindent a mit a későbbi „kigondolás" és „kiérzés" produkált Vissza a Pál, a János és a többiek Krisztusától a megtisztult Jézushoz, akinek, mint más földi jelenségnek megismeréséhez csak a történeti kritika eszközei által juthatunk el. Nem a Krisztus-hit, amely a tanítványokban élt a fő, nem az a lényege a keresztyénségnek, hanem a Krisztus hite, illetve ennek tartalma, az ö vallásos öntudata, amelynek centruma az istenfiuság tudata, érzete volt, amelynek ő oly mórtékben volt birtokában, mint előtte és utána még senki. Hogy honnan Krisztus ezen hitének tartalma, az istenfiuság, az Atyával való egység érzetének ez a csodálatos „megélése", erre a kérdésre a modern theologia természetesen feleletet adni nem tud. Igen, mert Krisztus nemcsak a tudomány, hanem a hit objektuma. A keresztyénség lényege tehát, bármiképen formulázzuk is, nem spekuláció, nem is emberi tapasztalatnak, hanem annak a történetnek produktuma, a melynek alfája és ómegája az a Jézus Krisztus, aki, mint egyszülött Fiu, az Atyával lényegileg egyetlen ember által soha el nem ért és el nem érhető viszonyban van. Ezt a Krisztus-hitet akarta felszívni mindjárt kezdetben a gnosticizmus, és akarja most legújabban az a modern gnosticizmus, amely Bousset, Wernle, Wrede stb. által szól hozzánk tetszetős, szirén hangokon. De im itt van előttünk egy a keresztyénség lényegéről szóló könyv, abban az alakban, amelyben a szerző legkönnyebben és elterjedtebben remélheti a meghallgattatást. Erről a könyvről már több ismertetés, méltatás jelent meg s ezek közül különösen kettő homlokegyenest ellenkező ítéletet mond értékére nézve. Az egyik bíráló mint irodalmi eseményt üdvözli, a másik pedig szinte anathémát