Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Lapszemle
154 Lapszemle. Krisztus istenségéről szóló egyházi hitvalláshoz ?" Az átélt valóságnak bélyegét viselő finom lélektani elemzéssel írja le azokat a lelki küzdelmeket, melyeken át egy modem keresztyén, ki nem elégítve az újkori, „liberális" theologia által inaugurált „ujhittől", ellenben tapasztalva a bűn erejét és Jézus bűnbocsátó, elevenen meggyőző hatalmát, oda jut, hogy ismét azzal a régi hitvallással omlik Jézus lábai elé : Én Uram és én Istenem 1 A 4. szám első cikkében Kinkel, a philosophia tanára a giesseni egyetemen, a pantheismust úgy tünteti fel, mint átmenetet a polytheistikus felfogástól a monotheismushoz, melynek philosophiai istenfogalmát a transcendentalis idealismus értelmében a szerző egy későbbi cikkben kivánja kifejteni. Faut (Stuttgart) azon modern felfogásokkal és törekvésekkel szemben, a melyek a transcendens Isten eszméjét perhorreszkálják s legföljebb pantheistikus alapon keresnek egy „új vallást' 1, kimutatja a transcendens Istenben való hitnek jogosultságát oly módon, hogy előbb a transcendentia fogalmát megtisztítja a régi localis felfogás salakjaitól s azt inkább qualitativ értelemben/ veszi, úgy a mint a tapasztalati világban is a valóságnak, az életnek minden „magasabb" köre az alsóbbrendűre nézve „transcendens" (pl. az organikus élet az anorganikus életre nézve, az állatvilág a növényvilágra nézve stb.); majd reá mutat arra, hogy a tapasztalati élet egyes jelentős tényei, az erkölcsi jó valósága, a világfejlődés új phasisai s az emberiség szellemi életének mélységei és magaslatai (az emberiség geniusai, „próféták 1') miként utalnak túl ezen az empirikus léten egy magasabb világba s követelik meg a világot átölelő, a világfejlődésnek alapját és célját magában foglaló „transcendens" Istennek gondolatát a ki nem annyira a világra nézve, mint a kire nézve a világ „immanens." Rövidsége dacára kiváló apologetikus értékű cikk. Schulze Márton, königsbergi theol. tanár a ritschli „jobb oldal" álláspontjáról tárgyalja „a dogmanélküli keresztyénség követelményének jogosúlt, illetőleg jogosulatlan voltát." Jogosúltnak e követelményt csak annyiban ismeri el, a mennyiben a keresztyén hit tartalmának orthodox formulázása ellen fordul; de annál határozottabban foglal állást az ú. n. dogmanélküli keresztyénséggel szemben, a mennyiben az a keresztyén hit igazságainak világos és normatív formulázását általában feleslegesnek vagy elvetendőnek tartja. Fejtegetései közben a „vallástörténelmi iskolára" is mér egy pár jól irányzott vágást, (pl. midőn azt mondja, hogy az iskola hívei közül sokan époly igazságtalanok saját vallásuk (a keresztyénség) iránt, mint voltak a régiek más vallások iránt s a midőn magukat „elfogulatlanul" bele élni igyekeznek más vallásokba, eltompul bennük az érzék saját vallásuk sajátságai és fenséges tartalma iránt). Söderblom, upsalai egyetemi tanár, a primitiv népek vallásaiban különböző nevek alatt előforduló „ősapák", „ó'sszellemek",
