Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Raffay Sándortól: József története
142 Raflfay Sándor. hadaival és csatlósaival. Ruhájuk, arcuk és szájuk mind tüzet szórt. Mikor atyám József látta, hogy egyenesen rátörnek, szemei könnybeborultak, s ugyanakkor feltűnő módon sóhajtott. Mikor láttam az δ nehéz lélekzésót, elűztem a halált és az őt kisérő szolgáknak seregét. És felfohászkodtam az én jóságos Atyámhoz, mondván: 22. fejezet. — Óh Atyja minden irgalomnak, szem, a ki látsz, fül, a ki hallasz, hallgassd meg az öreg Józsefért való könyörgésemet és imádkozásomat és küldd el angyalaid fejedelmét Mihályt, meg Gábort, a világosságnak követót s angyalaidnak teljes világosságát, s az ő egész seregük menjen az én atyámnak, Józsefnek a lelkével, mig hozzád nem vezérelik azt. Ez az az óra, melyben irgalomra van szüksége atyámnak! Én pedig azt mondom nektek, hogy az összes szenteknek, szóval minden e világra született embernek, akár igazak, akár gonoszak legyenek is, meg kell a halált kóstolniok! 28. fejezet. Mihály és Gábor el is jött atyám, József lelkéért és magukhoz vévén azt, ragyogó takaróba göngyölték. így került a lélek az én jóságos Atyám kezébe, ós ő békét adott neki. Gyermekei közül sem vette azonban észre senki, hogy már elhunyt. Az angyalok pedig megvédelmezték lelkét a sötétség szellemeitől, a melyek útban voltak, s míg csak a kegyesek hajlékába nem vezették őt, folyton dicsőítették Istent. 24. fejezet. A tetem pedig ott feküdt elnyújtva és élettelenül. Ezért befogtam kezemmel a szemeit, lezártam a száját és szűz Máriának mondván: - Óh anyám, hova lett az ő művészete, a melyet egész életén át kifejtett, mig θ földön ólt? íme odavan, mintha sohse létezett volna! Mikor meghallották a gyermekei, hogy ezt mondtam az én tiszta szűz anyámnak, megtudták belőle, hogy már kimúlt és nagy siránkozással jajongtak. Mondám nekik:
