Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Földváry Jenőtől: A horvát-slavon egyházak gondozása
128 Földváry Jenő. Verőcze vidékén olyan több szórványból álló terület, mely évtizedeken át felfedezetlenül, tehát absolute gondozás nélkül a teljes tudatlanságba és sötétségbe merült annyival is inkább, mert róm. kat. papok által keresztelve, nevelve, a pápista templomokra adózva, hűségesen hallgatták a misét, látogatták a csodatevő búcsúkat, a gyermekek és ifjak horvátul imádkozták az ocsenászt (miatyánkot) és a pozdrav Máriát (M. üdvözletet), de ev. isteni tiszteletet soha nem hallgattak, az iflabbak ev. papot se láttak ós hozzá még többen közülök súlyos börtönöket ült és még ma is szüntelen törvénykező, a faluban „fiskáriuskodó" egykori gonosztevők. Nos ezt a felfedezett helyet is mindjárt a kezdetben a megszokott kaptafára kellett húzni: presbitériummal és ezen kívül egyházközségi közgyűlésekkel ellátni. Szóthúzás, marakodás, teljesen leküzdhetlen, felvilágosithatlan képtelen helyzetek, szellemi ós anyagi károsodások lettek azonnal a következmények, holott az első hetek alatt, a mig az egyházi élet az ige és szakramentumok szolgálatára a lelkek tanítására, a közös és magánimákra, a hit ós erkölcsi buzdításokra szorítkozott, olvadozó szívek, könnyes szemek jelezték a benső felébredést és gyarapodást. Az volna az ideális helyzet, ha az ilyen helyeken nem volna semmi financiális ügy, a fejletlen elemeknek ez a méreg foga, ha a lelkész csak az ige, sakramentumok, katechizálás és cura pastoralis révén érintkeznék egyházközségével. Az volna az ideális állapot, ha az ilyen területek itólőmórtéke nem az volna, mintha már kész ós tökéletes életműködésben levő egyház lenne, hogy mennyi anyagi eredményeket termel, hanem missiójuk aszerint ítéltetnék meg, hogy elő kell őket készíteni a hitre, megnyerni az ev. egyházközségeknek s abban továbbfejleszteni, mint elveszetteket, vagy veszendőket. Természetesen a szigora valóság az, hogy általános anyagi szegénységünk nem mentheti fel a legfejletlenebb missiói területeket sem az anyagi áldozatoktól, de meg az idealizmusra nem igen hajlandó közfelfogás a fejletlenebbektől is azonnal élő, tehát áldozatkész hitet követel, aminthogy valóban az élő hit cselekedetekben, áldozatokban is nyilvánul. A rendes és rendkívüli adókivetések, ezek beszedése ós kezelése, bár nem okvetlen követeli a „presbitériumot" (elöljáróságot) és a közgyűlést, ha figyelembe vesszük a létezett és létező centralisztikus rendszereket, de konzervatív felfogásunk követeli a legfejletlenebb területeken is a normális egyházak alkotmányát. Azonban egészen uj keletkezésű missiói pontokon semmiesetre se volna szabad mindaddig megalakítani az egyházi