Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Földváry Jenőtől: A horvát-slavon egyházak gondozása

126 Földváry Jenő. szervezetlen izoláltság helyett a magyarországi egyetemes egyház alárendelt, ha nem is külön püspökséggel, de legalább is esperességgel, s addig is, mig ez megvalósul, egyetemes lelkészi egyesülettel feltétlenül birniok kell, azt már lekövet­keztettük. Ezt elodázni, végképen letagadni épen olyan ábrán­dos túlzás az egyik végleten, mint a magyar egyházak el­szakítása a másikon. Egyik se állja ki a próbát. Ami pedig a missiói egyházak belső szervezetét illeti, itt az a szempont jő figyelembe, hogy a missió viszonyai ós egyháztagjainak kvalitása nem követelik e a Magyarország­ban normális viszonyok között kialakult és megállapodott rendszernek változtatását, nem szükséges-e a szent Pál-féle keresztyéni szabadság, alkalmazkodás ős jogának érvényesí­tése? Mert mi protestánsok kezdettől fogva nem ismerünk egy absolut rendszert, mely egyedüli érvénynyel, változhatlan ugyanazonsággal, római kizárólagossággal eleve lehetetlenné tenne minden más rendszert. Hiszen kezdettől máig nemcsak általában a különböző reformációi egyházak egymás között, hanem ugyanazon egyházcsoport is időszakonkint kisebb­nagyobb változást, sőt egészen átváltozást is mutat. Még az uj testamentumban is hiába keresünk egy substilis egyház­alkotmányt. Az összes idők összes keresztyén felekezetei között az egyházalkotmányban két főirányzatot ismerünk u. m. az ab­solut egyeduralmat és a királyi papság, szent nép teljes demo­kráciáját. Egyiktől a másikig való fokozatos haladásban kü­lönböző árnyalatok vannak: az orosz, angol ős német trón sumepiscopátusán s a konszistóriumokon; — az irwingiánusok apostoljain —; a németországi ujabb keletű ós egyházközségi közgyűlések nélküli presbitériumokon; — a korlátolt zsinat­presbiteri-; a magyarországi, rosszabbul az erdélyi, még rosz­szabul a régi lengyelországi küryarchikus rendszereken át le az anababtista-quaker-féle teljes demokráciáig s még ezen is túl az individualistikus ábrándos szektákig ős a keresztyéni tartalmat és szerves közösséget teljesen megszüntető német „christkatolisch" féle ultraliberális feloszlásig. Ha a rengeteg anyagot, az egyházak alkotmányának kavarogva hullámzó evolutióját mélyebb abstrakciókkal át­figyeljük, menthetetlenül oly árnyalatok tűnnek elénk, melyek a királyi papság és szent nép, másrészt a hivatalbeli tagozott­ság (I. Kor. 12 stb.) hiányos vagy túlságos érvényesülésének egyik végletétől a másikig, de mégis egymásba simuló foko­zatait mutatják, hasonlóan a szivárvány egymásba olvadó színeihez. A törések egyrészt az emberi gyarlóságot: az ön­zést ős homályos értelmet, s másrészt a földi körülmények, viszonyulatok által követelt módusokat; az egységgé össze-

Next

/
Thumbnails
Contents