Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Tüdős István dr.: Keresztelő János
8 Tüdős István dr. esetleg talán erre utaló nyomot, hiszen 30 éves korában is taníthatott úgy, mint 60 éves korában, — sőt az ifjúkor hevessége, kíméletlen szókimondása, rettenthetlen bátorsága, mely harcra hivta ki a zsidó nép akkori vezetőit, egyenesen arra engednek következtetni, hogy csakugyan olyan korú volt, mint Jézus, vagyis születési ideje csak hat hónappal esik előbbre a Jézusénál. Π. Ha már most tovább kisérjük Keresztelő János élettörténetét, első sorban is azzal kell tisztába jönnünk, hogy fellépéséig, mely új korszakot kezdett, minő körülmények között folyt élete. Az evangéliomok ebben a tekintetben épen semmit sem nyújtanak. A nagy részletességgel előadó Lukács is elhallgat s egyetlen biztos adatot sem szolgáltat, melyen elindulhatnánk s kereshetnők a gyermek növekedésének, szellemi erősbülésének körülményeit. Mint nem ismerjük Jézusnak gyermek s ifjú korát, úgy homály borítja a Keresztelő János e korbeli életét is. Lukács csak ennyit mond: »a kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala lelkében és pusztákban vala mind a napig, melyen meg kellene magát az Izraelnek mutatni.« (1 8 0). Ennyi és nem több az, amiből valamiképen képet kell rajzolnunk a Keresztelő János gyermek s ifjú koráról. De hát kiknek gondviselése alatt növekedett ? Kik tanították, hogy lelkében erősödjék s mikor és miért ment a pusztába? Az első gondviselők bizonyára szülei voltak, kikről nem tudjuk, hogy meddig éltek. Nem túloz, csak a szülők örömét s boldogságát rajzolja meleg szavakkal Mandel, mikor ezeket írja : „az öregedő, gyöngéd édes anyának ő képezi egyetlen gondját, — az öregedő, szelid édes apa oktatja a szent dolgokban, ő neki egyetlen öröme 1). Ε felfogás szerint tehát, a gyermek, gyermek korának zsenge idejét otthon, a boldog szülei hajlékban tölti, ahol szemefénye volt szüleinek, kiknek alkonyra hajló napjaikat megaranyozta gyermekörömével, — megédesítette lelki erősbödésével, amelyet maga az édes apa segített elő, tanítgatván őt a „választott nép" történetére, a melynek olyan fényes lapjai vannak s a mely néphez tartozik a gyermek is. — Sőt Mandel szerint egyenesen maga az édes apa vetette el a magvakat arra, hogy fiából jó szónok legyen-). Hogy a szülék a meddig éltek, gonddal ápolták a gyermeket, fejlesztették értelmét, az egészen természetes dolog. Zakariás is, Erzsébet is féltő gonddal őrködték, mint őrködnek a szülék ma is, gyermekük felett s ha a gondviselés életüket addig tartotta, hogy fióknak lelkét is mivelhették, minden bizonnyal megtettek mindent, ami tőlük telhetett. De később, midőn már ők nem voltak, hol tanúit a gyermek? *) i. m. 8 1. — 8) u. o.
