Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Könyvismertetés
Könyvismertetés 79 lelkét, ebben meg okvetetlenül mindenki talál olyan munkálatot, amely az ő egyéniségének megfelel, s egybeállítva látván egy nagy gárda szellemi erőfeszítésének eredményét: jobban megismeri a maga erejét, és ennek esetleges fogyatkozásait is. Emeli e kötet értékét több, külföldi irő után, többnyire szabad fordításban adott egyházi ős liturgiái beszéd vagy imádság közlése is. Ez nem felel meg a mi, a szöveg kimerítő felhasználásának szabályáról alkotott képzetünknek, ha látjuk, hogy van e kötetben kőt olyan beszéd (a 29. és 34. lapokon), amelyeknek egy egész apostoli levél, illetőleg két hosszú bibliai rész a szövegük; az olyan túlrövid egyházi beszédeket sem tudjuk erősen méltányolnyi, aminőkre a 175., 178., 452. lapokon találunk, — ámde ezek a tengerjó között elenyésző csekélységek, amelyeket épen csak azért említettünk föl, hogy kifogásoljunk is valamit e műben. Meleg rokonszenvvel üdvözöljük a derék, a kiváló szerkesztőt, ki ennyi irő egyházi embert össze tudott maga köré toborzani, s fölvitte őket a hegynek tetejére, hogy világoljanak mindenek javára. Jó lélekkel mondhatjuk, hogy hazánk nyelvén ennél különb, vagy akár azt is mondhatjuk: ilyen értékű egyházi munkálattár még sohasem jelent meg. Nagyon melegen ajánljuk. Csihy Lajos.