Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Payr Sándor: A pietismus paedagogikája
272 R a ffa y Sándor. a nemzet kincse is s ezzé csak úgy lehet, ha anyanyelven müveljük és hirdetjük (Schneller, Paed, dolgozatok I. 146. és 310. 1.). Thomasius nyomdokaiba lépett azután Wolf, a tudományos seminariumok kezdeményezője, ki szintén Francke mellett Halléban működött 1707—1723. íme a pietismus és a felvilágosodás képviselői ugyanazon egyetemen működnek s együtt vetik meg az egyetemek életében egy újabb és szabadabb korszaknak alapját. Lehetett-e ily látszólag különböző szellemű férfiak között békesség és egyöntetű eljárás? Volt az ifjú hallei egyetem oszlopemberei között elég találkozási pont is. Francke és Thomasius, a pietismus és a felvilágosodás, mindegyik a szabad egyéniség elvét vallotta, az egyik a vallás és theologia, a másik a világi tudományok terén. Hite, vallása volt mindegyiknek. Thomasius is hitt Istenben, bizodalma oly erős, hogy Francke hitéhez hasonlítható, bár megengedjük, hogy Thomasius hite nem nyugodott oly positiv keresztyén alapon, mint Speneré és Franckeé. Mind ketten a megcsontosodott orthodoxismus és pedanteria ellen küzdöttek. Thomasius egymaga nein lett volna képes a protestáns scholastica íheologiát megtörni. A régi vallásos irány felett csak ujabb és nagyobb vallásos erővel lehetett diadalt aratni. Francke a gyakorlati keresztyénség alkotásaival bizonyítá be, hogy az ő theologiája jobb, mint a régi. Végül mind a két tudós az élet számára nevelt. Thomasius a tudományt, Francke a vallást hozta az élettel szorosabb kapcsolatba. Igy törekvéseik több pontban találkoztak, sok tekintetben eltérő és ellentétes jellemvonásaik pedig kiegészítették egymást. Nem módjuk, hogy sokszor komolyabb nézeteltérés sőt összeütközés nem lett volna a két erélyes férfiú között. Így pl. a heveskedő Thomasius 1702-ben élesen kifakad a reformáló tanítók, a javító intézetek és árvaházak ellen s azt a meggondolatlan nyilatkozatot leszi, hogy egy fegyház több hasznára van az országnak, mint ezer ispotály és árvaház. De kibékültek újra és kölcsönös jó hatással voltak egymásra. Spener és Francke a szabad szájú, merész röptű Thomasiust mérsékletre bírta. Ez utóbbi pl. Spener intésének a hatása alatt 1695. nyilvánosan kifejezte afeletti bűnbánatát, hogy szatirikus irataiban, oly éles hangon írt és javulást ígért. Még 1699-ben is azt mondja, hogy Spenernek érette való imádkozása becsesebb neki, mint hatalmas fejedelmek ajándéka és kitüntető elismerése. (Tholuck, Thomasius, Herzog R. E. XV. 618. 1.) Wolflal, mint fentebb láttuk, már végzetesebb összeütközése volt Franckenak. „Fromm und frei!" lett a hallei egyetem soha meg nem tagadott jelszava és már az alapítók e szellemben végezték munkájukat. Francke az egész egyetemre már csak az által is nagy befolyást gyakorolt, hogy hallgatóinak jó részét ő nevelte különféle tanintézeteiben; de mint a porosz király kedves embere az egye-
