Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Tüdős István dr.: Keresztelő János
! 212 D r· TiidSs István. Jellemzőnek kell mondanom, hogy Jézus akkor, a mikor más alkalommal is szemben áll János tanítványaival, vagy a János tanította s véghez vitt dolgokkal: az egyenes bizonyságtételtől mintegy tartózkodó, anélkül azonban, hogy a sorok között való itéletmondás hiányoznék beszédéből. Célzok ezzel a Máté 9>i4-i7! a Márk 2, 1 8_ 2 2 és a Lukács 5, 3 339 helyekre, amelyeken arról van szó: miért nem böjtölnek a Jézus tanítványai, holott a Jánoséi sokat böjtölnek ? A kérdést János tanítványai is és mások is felteszik s a felelet imé mint a 3 helyen igy hangzik: > Vájjon bőjtölhetnek-é a vőlegény ágyasházának fiai, mig velők vagyon a vőlegény ? Eljönnek majd a napok, a mikor elvétetik tőlük a vőlegény és akkor böjtölnek. Senki nem varrja az uj posztófoltot az ó posztóhoz, mert az uj posztófolt az ó posztót magához szakasztja, és annál nagyobb szakadás lesz . . . És senki nem tölti az uj bort ó tömlőkbe, mert az uj bor megszakasztja a tömlőket és a bor kifoly s a tömlők is elvesznek, hanem az uj bort uj tömlőkbe kell tölteni és senki, a ki ót iszik, mindjárt ujat nem kiván inni, mert azt mondja : az ó bor egészségesebb . . . .« Ez a felelet, a melyet a synoptikusokból vettem úgy, hogy az első rész Mátétól, a folt hasonlat Márktól s a bor hasonlat Lukácstól való, akár a kérdésalakú, akár a hasonlat, illetőleg példabeszédszerű részében kétségen kivül olyan, hogy messzebbmenő bizonyítást tartalmaz, mint ha ezt mondaná Jézus: »az én tanítványaim esznek és isznak, mert nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemégyen, hanem a mi kijön«, mert ez kézzel fogható utalás lenne arra, hogy nem a külső a fő, hanem a belső s annak megnyilatkozása. Ám a messzebb menő bizonyságtétel is ezt tartalmazza s hogy az ó és új világ párhuzamában adja ezt, ezzel arra akar az Idvezitő súlyt fektetni, hogy az összemérés és összehasonlítás tulajdonképen felesleges, vagy ha mégis összemérik a János és az ő tanítványait, hát ő Jézus, vőlegény, a kinek a földönléte alatt nincs ok böjtölni, szomorkodni, majd lesz rá idő, a mikor ő nem levén az övéivel, a böjtölésnek lesz jelentősége mert különben sem lehet ót és ujat összevegyiteni, a kettő egymást megemésztvén s megsemmisítvén. Mintha az ilyen kérdezősködésnek felületes s könnyelmű volta arra szolgált volna Jézusnak, hogy a legmélyrehatóbb feleletekkel forduljon a lelkekhez s a nagy igazságokkal megterhelt lelkeknek ne legyen idejök arra, hogy felületes s kicsinyes dolgokkal foglalkozzanak. Jézus bizonyságtételeiből tehát annak a személynek képe tükröA parallel helyek igy hangzanak: Máténál: ez a közölt mondat. Márknál: „Avagy böjtölhetnek-é a mennyegzöi lakodalmasok, mig velők vagyon a vőlegény? . . ." Lukácsnál: „Avagy mivelhetik-é azt, hogy a vőlegénynek barátai böjtöljenek, mig vélek vagyon a vőlegény ?" . . . Lényeges eltérés, nyilvánvaló, hogy nincsen.
