Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

192 Stromp László. a melyen a lélek, az intuitió szent percében, vissza felemelkedhetik ősi boldog· állapotába. Plátónnal, a poétával szemben, Aristoteles valóságos realista bölcselő s a lelket, mint a fokozatosan fejlődő testi élet cólelvét (entelecheia) fogja fel, ámde ő is a lélek igazi természetekép, a legmagasabb fokon, a gondolkodást állapítja meg. Bár viszont úgy Piaton, mint Aristoteles a gondolkodó lelken kívül, alsóbb fokon felveszik az érzéki, illetőleg Aristoteles, imént említett célelvből folyólag, még az ú. n. állati és növényi (animális és vegetatív) lelket is, mint az ember physikai és psychikai életműködésének mozgató erőit. A legtisztábban és a legtipikusabban a léleknek e tisztán szellemi, tehát immateriális voltát az ó ind bölcselet fejezi ki az u. n. sa^ya-iskolában, a mely azt tanította, hogy a lelkek, mint tisztára szellemindividuumok eredetileg praexistenselc s csak idővel egyesültek az anyaggal, a mely egyesülés következtében váltak aztán érző, képzelő, gondolkozó, akaró lelkekke: ám ez anyag s az evvel összefüggő lót számukra merőben idegen, miként a színésznek — az ő napról napra váltakozó szerepe: ma ez, holnap az, ma király, holnap koldús, de ezek épen csak szerepek, nem ő maga; csak járulékok és nem az ő maga lényege, természete. A középkor keresztyén bölcselete a keresztyén hit természetéből folyólag a lelket, istenképű voltunk e zálogát, szelleminek s halhatatlannak vallotta; viszont azonban mert e bölcselet teljesen Aristoteles befolyása alatt állott, e befolyás nyomát is megtaláljuk a középkor lélektanában annyiban, hogy a léleknek purgatoriumban való elégését, megtisztulását hirdette; mely felfogásban kétségkívül erős materializmus tör keresztül. Az újkorban Des Cartes volt az, akinek tanítása korszakos fordulatot jelent, amennyiben azt mondja, hogy a lélek tiszta gondolkodás, gondolkozó lényeg. A gondolkodás tényéből tehát Des Cartes visszakövetkeztetett a lélek lényegszerű (substantiális) voltára. Az ő nyomában haladnak már most a többi újkori ideálisták, így pl. Leibnitz, a kinek felfogása szerint a lélek — „monasz", vagyis egy teljesen anyagtalan, matematikai (és nem fizikai) pontszerű szellemindividualitás, sőt Leibnitz szerint végső értelemben csak lélek van, test nincs, mert anyag sincs; az anyag „szellemtelen koholmány." — Tovább mennek a mystikusok ős a par excellence spirituálisták, a kik a lelket, mint kisértetszerű szellemet fogták fel, természetfeletti értelemben, tehát mint olyanokat, a melyek a természet törvényein felül és kívül állanak — se felfogásnak végletnyulványa a napjainkban ú. η. spiritismus. a mely a szellemekkel való érint-