Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Stromp László

Stromp László. 181 megszerzésére, segédkönyvek kiadására támogatási nyernénk és volna az egyház vezérei között csak egyetlen igazi jóbarátunk is. a ki ennek az árva intézetnek kátyúba jutott szekerét kimozdítani segítene! S tengernyi csalódás után is folyton-folyvást remélt. Csak akkor rendült meg a reménye, mikor mint az akadémiai kis- és nagybizottság jegyzője közvetlen közelről látta az akadémiánk iránt érzett részint közönyt, részint ellenszenvet. Akkor idő előtt letette a jegyzői tollat is, nem tudott többé remélni a jobb, szebb jövőben. Nem is érte meg. Egész vagyont költött el a tanárságára. Csakúgy, mint mások is, kik rendezetlen fizetéssel az ország ez egyik legdrágább városában a középiskolai tanárok javadalmazása alatt maradó anyagi elláttással szolgálták és szolgálják az egyházat. S a legszomorúbb az, hogy hat kiskorú gyermeke és évek óta folyton gyengélkedő, amúgy is törékeny özvegye most hirtelen minden vagyon nélkül marad. Mintha csak sejtette volna a végét, azért küzdött kitartóan és kérlelhetetlenül az anyagi ügyek rendezéséért. Mert életében minden nehézséggel dacolva, bámulatos leleményességgel, s főként emberfeletti munkával, de megszerezte családjának a szükségeseket, sokszor a kellemeseket is, úgy hogy sohasem érezték meg azt a gondot, verejtékezést, aggoskodást, a mit az apa a család életének gondtalansága érdekében elviselt. Otthon csak a derült arcát, az áldott jókedvét, mindig eleven szellemét ismerték egyedül. Olvan családapa és olyan férj volt, a kit mintául lehet bárki elé állítani. S ha családjának valamely tagja szenvedett, akkor minden gondja arra irányult, de még ez a gond sem tudta elvonni a szakadatlan munkától. Mikor hónapokon át súlyos beteg volt az idegenből, Németországból hozott felesége, aki azonban teljesen összenőtt a lelkével s az ő lelke által a magyar hazával is, mialatt egyik éj után a másikai átvirrasztotta a betegágy mellett, a gond és aggodalom nehéz óráin is volt lelki ereje megirni a János evangéliomáriak világnézete cimű munkáját. Gondoskodásának állandó tárgya volt özvegy édes anyja is. Ha betegsége hírét vette, nem törődve az időjárás mostohaságával, feledve az ezzel is