Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
Az egyéniség és személyisíg az Újtestamentumban. J31 testében vagyunk, mivel fejlődünk, benne vagyunk a άγιωσννη folyamatában; mivel azért hitszerüen halunk meg, hitszerüen támadunk fel, hitszerüen vagyunk Istennek fiai, hitszerüen uj teremtmények II. C. 5, 1 7. Gal. 6, l 5. hitszerüen az έ:ιαγγελία-ί örökösei (R. 4). és a feltámadás dicsőségének részesei (I. G. l 5). Ily értelemben a hit magának a nvííua-nak érvényesülése, avagy gyümölcse Gal. 5, 22· és az egész keresztyén élet erkölcsi erejében és hatásában nem egyéb, mint πίατις ői αγάπης ενεργούμενη Gal. 5, 6. Hitből származik a πνενμα és viszont a /«'sJ/ía-nak gyümölcse a hit. Circulusban mozgunk, mely annál is végzetesebb, mivel a hitet keletkezésében nem köthetjük össze az érzéki emberrel, a ki a hit tárgyának a hirdetését, Isten igéjét nem érti meg. De nem köthetjük össze a voCtj-szal sem. A νοϊς ugyanis mind addig, mig a σάρξ elvének hatása alatt áll — a mint azt láttuk — theoretikai irányában éppen a keresztyén üdvtényekben bolondságot lát; gyakorlati irányában pedig egészen pervers alakban szolgálja az érzéki indulatokat. Csak is a πνενμα hatása és befolyása alatt válik a νους a szellemi emelkedés és a szellemi életnek, nevezetesen theoretikai irányban, fontos eszközévé. — Az ily irányú működés tehát nemcsak, hogy nem közvetíti a πνεϋμα-1, hanem ellenkezőleg feltételezi a nm^or-nak ható lételét a mi Énünkben. S tényleg ez Pál apostolnak nézete. Az emberben tényleg létezik a πνενμα és pedig mint emberi πνενμα az istenivel, a szent szellemmel szemben; — sőt Pál apostolnál még^ettől is eltekintve van a πνενμα-nak még más értelme is. — Érdekes, hogy e nagy apostolnál e legfontosabb fogalom az ő etymologiájában rejlő legelemibb fokozatától áthaladja a gondolható külömböző fokozatokat, mig végre elérkezik Istennek szentek szentjébe. — A πνενμα-t legelemibb értelmében használja, midőn a Krisztus szájából jövő lehelettel ( πνέω — fújni, lélekzeni) semmisítteti meg az istentelent II. Thess. 2, 8. Elvontan, tisztán formai szempontból, mint mozgatót s igy az istenivel szemben, mint az Isten elleneset mozgató hatalmat használja, midőn a Rómaiakat arra figyelmezteti, hogy nem a szolgaságnak πνεΐμα-ydt, hanem a fiúságnak szellemét vettek R. 8 n 5 ugyanígy a Timotheushoz irt levélben II. Tim. 1, 7; hogy a zsidóság isteni végzés következtében esett ki egyelőre az üdvből, mivel Isten őket bűneik miatt az elkábulás szellemével (πνειμα -/.αταννξεως) sújtotta R. 11, 8; midőn hangsúlyozva kiemeli a külsőségekre hajló Korinthusiakkal szemben, hogy ő nem a világnak a szellemét, hanem Istenét vette I. C. 2, 1 2. Ez elvont szellemek — Pál apostol korának megfelelően concretizalódnak, határozott személyi jelleget is nyernek és pedig Isten ellenes iránnyal. A hitetlenekben működő szellem a levegő hatalmának uralkodója Eph. 2, 2; e szellemek járnak-kelnek a hivők közt azzal, igazgatva őket Pál apostoli megbízást hazudtolva, hogy az Úrnak a napja megérkezett II. Thess. 2, 2. Maga 9*
