Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban

Λ ζ egjéuiség és személyiség az Újtestamentumban. 129 Ezen bénító, megsemmisítő dissonantiának Krisztus vetett véget. Az, ki Krisztusával igazán egyesült: az σάρξ-ja szerint már meghalt Krisztus halálában s πνεύμα-ja szerint feltámadt Krisztusnak dicsőséges feltámadásában. A bűn-test halálában kiengesztelt Isten most χάρις-a alapján belehelyezi a bűn rabszolgaságában volt s most már dt'/.atoc-szk vált egyént az Istenfiuságnak (νω&εσία) kegyelmi állapotába. R. 6,

3 stb. II. C. 3,

1

6.

1

7. Gal. 4,

5 stb. — Most kezdi még csak meg a Krisztussal egyesült egyén azt az életet, a melyet Krisztus a földre jőve élt, t. i. a πνεΐμα αγιωσννης szerinti életet. De van még ez életre tekintve is egy lényeges külömbség. Krisztusnál a földi élet csak is εν όμοιώματι της σαρκός αμαρτίας. R. 8, η. folyt le, holott a mi σαρξ-unk valóságos σ«ρ| s még akkor is, midőn Pál apostollal azt mondhatjuk, hogy Krisztussal felfeszíttettem s immár élek, de nem én, hanem Krisztus él bennem: még akkor is kénytelenek vagyunk ugyancsak Pál apostollal azt mondani: ο δε νυν ζω εν σαρν.ί, εν πίστα ζώ. Gal. 2,

2

0.2ΐ. Elvileges az a győzelem, a melyet a σάρξ fölött Krisztusban vívtunk, de még nem teljes. Minden nap, mindég egészen életünk végéig kell σάρ^-unk ellen küzdeni, annak elhalását művelni. R. 6,

1

2 stb. és kül. R. 8, ]

3. et δέ πνέυματι τάς πράξεις τον σώματος άανατοντε, ζησεο&ε. Α πνενμα nem a maga teljességében működik mi bennünk. Uralkodása is csak elvi. Birjuk a szellemet, de még csak mint άπαρχη-t, mint άψραβών τον πνενματος-Ι. R. 8, ϊ

3. II. C. 1,

2

2· 5,

5. — Azért is a δικαιοσύνη is csak elvileg van meg; ezt az elvet, a πνενμα erejében érvényesíteni is kell erkölcsi életünkben a άγιωαννη életében, a πνενμα-nak föntebb ismertetett gyümölcseiben és a do^a-ban való végső győzelmében. A szellemnek a mi életünkben való megnyilatkozása lényegileg egyezik tehát a Krisztusi πνεΐμα-nak megnyilatkozásával: csak hogy a σάρξ kitevője itt is, ott is más. Míg a Krisztusban nem elv, hanem substratum; addig az emberben elvi jelentőségű hatalom a σάρξ. Azért is Krisztus πνενμα-jéX az a σάρξ nem folyásolja be s igy a πνεϋμα uralkodására nézve közönyös, hogy mikor hal el benne a σαρξ. Ő Istennek mindég — halála előtt, valamint halála után is egyformán kedves fia volt. — Mi ellenben úgy vagyunk, hogy mi magunkban még elvileg sem szabadulhatnánk fel a σάρξ hatalma alól, soha sem menekülhetnénk meg ez életben Isten haragjától, sohasem juthatnánk a csak Isten kegyelméből elnyerhető πνενμα birtokába. De még a Krisztusban megigazultnak s az Isten kegyelme alapján a Krisztusi szellem birtokosának élete is külömbözik a σαρξ kitevője miatt Krisztusnak szellem életétől. Mig Jézusnál a földi élet az ő szellemének az ő Énjének mindent szentesítő explicatiója: addig az embernél a szellem e természetes érvényesülése mellett ott van még a σάρξ, a mely ellen folytonosan kell küzdenie s a csak elvileg elholtat, tényleg is megbénítani, hatástalanná tenni hatásában. Theol. Szaklap. V. ért' g