Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Marton Lajos: Magnus Aurelius Cassiodorius isagogikai gyűjteménye. Tyconius: Liber de Septem regulis
Magnus Aurclius Cassiodorius Senator isagogilcai gyűjteménye. U5 csak azt az állítását kifogásolja és igazítja ki, és pedig méltán, mely szerint a cselekedetek Istentől adatnak nekünk hitünk jutalmául, maga a hit azonban nem Istentől, hanem önmagunktól van. Ezzel szemben Augustinus, ki épen e kérdésben csatázott életre-halálra a pelagianusokkal, az Ef. 6,23-ra és Fii. 1, 2 9-re hivatkozva bizonyítja, hogy mindkettő Isten ajándéka. A IV. regula: De specie et genere, a fajról ós nemről, a különösről ős általánosról szól, melyben azt bizonyítja, hogy gyakran a mi in specie mondatik, in genere értendő és viszont. Bevezető soraiban ezt a magyarázatát adja: „A fajról és nemről szólunk, nem az emberi bölcseség rhetorikai jelessége szerint, melyet, a ki mindenkinél inkább tehette volna, (Pál ap. 1. Kor. 2, 1_ 4.) nem hirdetett, hogy a Krisztus keresztjét hiábavalóvá ne tegye, ha a beszéd segítségére és díszére szorulna, mint a valótlanság. De szólunk az égi bölcseség titkai szerint a Szentlélek tanítása mellett". Ez pedig gyakran a faj alá rejti a nemet, pl. a régi Jerusalem alá az egész ekklesiát, vagy épen egy tagban foglalja össze az egész testet egyházat, pl. Salamonban. De nemcsak a szó alakja, hanem a különféle elbeszélés is elrejti sokszor az értelmet. Gyakran össze van keveredve a fajjal a nem, vagy viszont. Mig ugyanis a fajról beszól, úgy megy át a nemre, hogy az átmenet nem látszik azonnal világosan, sőt úgy fűzi a szavakat, hogy mindkettőre illenek, mig végre lassanként túllépi a faj határát és az átmenet világossá lesz a nemre, vagy esetleg viszont a nemről a fajra. Néha az elbeszélés mindkettőre illik, úgy hogy sem a fajt nem lépi túl, sem a nemet nem mellőzi. Röviden : synekdocheval van dolgunk, mint Augustinus idevonatkozó magyarázatából is látjuk: „Tyconius negyedik szabálya : de specie et genere. Igy nevezi azt, species alatt érteni akarván a részt, genus alatt az egészet 1), melynek része az, melyet speciesnek nevez, miként minden egyes állam része a nemzetek összességének. Ezt nevezi ő speciesnek, genusnak pedig az összes nemzeteket". Megjegyzi még, hogy itt nem alkalmazandó a megkülönböztetésben az a subtilitas, a melylyel a dialektikusok taglalják, mi különbség van a rész (pars) ós a faj (species) között. Vigyázni kell nagyon az olvasónak, int Augustinus is, mikor az irás úgy megy át a speciesről a genusra, hogy látszólag még mindig a fajról beszól, hogy ne keresse a speciesben azt, a mit a genusban lehet jobban és biztosabban megtalálni. ') Tehát a synekdochenak egy közönséges faja, »per quam, mondja Isidorus H., pars pro toto et totum pro parte accipitur«. 8*
