Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Kovács Sándor: Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt

260 Kovács Sándor. kodónak tartotta, aki napi mulatságára alig szánt egy órányi időt. „Neki kártya, kocka, muzsika, vadászat, komédianézés, egyéb haszontalanság nem kell"

1). Napjában kétszer-háromszor hallgatott misét, amint a családi hagyomány, a spanyol udvari cerimónia kívánta s a papok iránt nagy tiszteletet tanúsított. Ahol csak tehette, kedvezett a katholikus egyháznak; lelkének dédelgetett álma volt a „regnum Marianum', megvalósulása, de a nyilt erőszakot, az egyenes törvénysértést lehetőleg kerülte. A protestánsok iránt, amíg a külföldi protestáns hatalmakkal frigye föl nem bomlott, nem volt éppen elutasító ridegségű; de midőn a spanyol koronáról végképp le kellett mondania, s az a koalíció, mely eddig őt támogatta, a Habsburgok világuralmától való féltében ellene készülődött, erős katholikus egyházpolitikáját minden enyhítés nélkül érvényesítette. A protestánsok nem részesülhettek más jogokban, mint amit a törvény rideg betűje megengedett. A törvényt pedig az uralmon levő katholikus párt eszejárása és felfogása szerint magyarázta. Montesquieunek, aki 1729-ben Bécsben járt és a pozsonyi országgyűlésen is megfordult, szemébe ötlött, hogy a monarchiában nem uralkodnak a jezsuiták, de azért nincs lelki szabadság. És bár nem történtek oly kegyetlenségek, mint I. Lipót idejében, amelyek egész Európát megbotránkoztatták, — a protestantizmusnak III. Károly korszaka volt a legnehezebb ideje. Az állam és a római katholikus társadalom intézményekkel, törvényekkel akarta kipusztítani a gyűlölt eretnekséget. Régebben pártjukat fogta a törvény, szükség esetén a fegyveres fölkelés szolgáltatott nekik igazságot; most minden támasztól megfosztva, törvényektől kitagadva harcoltak nem az uralomért többé, hanem pusztán a fennmaradásért, hogy az evangelium világossága magyar földön végképp el ne oltassék. Egymás után érték egyházukat a legkíméletlenebb csapások; gazdasági, jogi és szellemi téreu támadták meg őket, hogy életerejük végképp elsorvadjon s elcsigázva, elnyomva végre észrevétetlenül eltűnjenek a katholikus tengerben. A protestáns egyházaknak az első nagy tusát az 1712/15-iki országgyűlésen kellett megvívniok. Már a koronázás előkészületei közt kitűnt, hogy a protestánsokat pusztán megtűrik az országgyűlésen, s hogy nekik ártsanak, az oktalan szenvedély még a nemesség rendi jogain is rést üttet velők. Országgyűlési prédikátor hívását csak sok esre-hitre s a precedens esetek miatt, de nem a lelkiismeret jogának tiszteletéből engedték meg nekik. A korona lehozásával megbízott deputációba az evangelikus vallású Okolícsányi Pált is beválasztották, de utóbb a nádor felszólította, hogy a megbízásról mondjon le vagy legalább ne vegyen részt a bi*)· Cserey M. históriája. Ujabb Nemzeti Könyvtár. I. Folyam. 463. 1. — Apja, I. Lipót, szenvedélyes kártyás volt, bár csak kis összegben játszott.