Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Daxer György dr.: A theologia mint tudomány

A theologia mint tudomány. Különös tekintettel Troeltsch methodologiai törekvéseire. Mi hát akkor azon álláspont, amely ily következmé­nyekkel nem jár és esetleg a keresztyén vallás megértésére is alkalmasabb, mint Troeltsch methodismusa ? Az eddigi álláspontok kritikája, azt hiszem, már sokszor megnyitotta a perspektívát ezen helyes álláspontra és azok hibái utalnak azon útra, amelyen járnunk kell, hogy a keresztyén vallást igazán megértsük. Mindenütt azt láthattuk, hogy ezen álláspontok mód­szerükkel — ha esetleg egyik-másik oldalát és részét a keresztyén vallásnak meg is értik, sőt ebben ismereteinket tán határozottan előbbre is vitték, nem érnek el odáig, ahol a keresztyén vallás igazságainak bizonyossága fundamento­tomát kell keresni. Azt is láttuk, hogy ezen végső alap mindig a keresztyén ember valláserkölcsi meggyőződése, a keresztyén vallásos tapasztalat volt. Akárhogy akarja is Troeltsch, vagy akárki más, a keresztyén hitet a kö­zönséges emberi tapasztalatnak, a természetes embernek álláspontjáról megérteni és követeli ezért az ily állás­ponthoz szabott tudományos módszerek egyedüli jogo­sultságának elismerését és e szerint a keresztyén vallás­nak más vallásokkal egy alapon való vizsgálását: ezen törekvések ós követelések mindaddig jogosulatlanok és eredménytelenek is lesznek, amíg a keresztyén vallás lénye­gével ellentétben állanak. Hogy pedig ez így van, azt mindenki be fogja látni, aki megfontolja azt, amit az Úr mondott Nikodemusnak (Ján. 3. 3.) és tapasztalásból tudja, hogy Pál apostol igazat mondott, mikor 1. Cor. 2. l 4et- irta, (v. ö. 2, 8. 9.). Szóval arról a tényről van szó, amelyet a leg­ujabbkori theologusok majdnem kivétel és pártkülönbség nélkül elismernek, hogy t. i. a keresztyén vallás igazságát csak az képes megérteni ós úgy előadni, hogy más is meg­értse, aki a keresztyén hitben él és így annak álláspontján áll. A keresztyén hit igazságait nem lehet olyannak bizo­nyítani, aki ilyen hitben való életet nem él. A természetes ember álláspontjáról tehát és innen vett módszerekkel erre

Next

/
Thumbnails
Contents