Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Hornyánszky Aladár: A prófétai ekstasis és a zene
A prófétai ekstabis és a zene. 177 nézik a látványt. Ez időben még ujdonságszámba mehetett az Izráelben. A hatás sem marad el. A lelki izgalmak iránt fogékonyabbakat magával ragadja az ekstasis inficiáló erője. Ok is a nabik módjára viselkedni kényszerülnek. Velők ugrálnak, kiabálnak, őrjöngenek. Igy történt Saullal, kit pathetikus lelki alkotottsága mindennemű suggestiók iránt felette érzékenynyé tett. Az izgatottság lecsendesülésével azután nabik ós nézők elválnak, kiki megy a maga dolgára. Az okot, hogy miért járnak-kelnek e nabik szerte az országban és miért rögtönöznek ily jeleneteket az emberek szemeláttára, a forrás nem mondja meg, de a körülményekből nem nehéz azt kitalálni. A filiszteusok elleni szabadságharcnak agitátorai ők a maguk módja szerint. Másutt versben, dalban, beszédben tör ki az elkeseredés ; a szó van hivatva, hogy a tömeget mozgásra inditsa. A sémi embernél a szó helyére a cselekvés lép. Ez felel meg az δ sajátos psychéjének. Cselekedetekben fejezi ki gondolatait, érzelmeit, szándékát, cselekedetekkel igyekszik másokat cselekvésre birni. A fanatikus nabik ekstatikus handabandával bebarangolják az országot, hogy az apathikus lakosságot ekstasisba hozzák elnyomóikkal szemben. Céljuk egy titkos politikai szövetkezet célja, eszközük a primitiv Keletnek primitiv eszköze. Ki első sorban vallásos színezetet ád a jelenségnek, oly körbe játszsza át a mozgalmat, ahol ép nem volt annak súlypontja. 1 Sám. 9 ι— ι u-ból világos, hogy a próféták és a zene egybetartoznak, hogy közöttök valami összefüggés van. Viszont homályos, hogy miben áll az összefüggés ? A forrás erről hallgat, de ép e hallgatásával alkalmassá válik arra, hogy az anaíyzis kiinduló pontjául és alapjául szolgáljon. Felületes megfigyelés hajlandó lehetne a kapcsot holmi külsőségekben keresni. A muzsikusok talán azért szükségesek, hogy a nabik mozdulatait zenével kísérjék, az ütemet adják hozzájuk. De a nabik mozgása nem egyszerű tánc, hanem őrjöngés, minél a taktusnak aligha volna értelme. Vagy azt gondolhatná valaki, hogy talán heroldokként fungálnak: megelőzik a csapatot és zenével figyelmeztetik a környék apraját-nagyját, hogy megérkezett a társaság, amint az olasz komédiásoknál szokás. Ez meg a leírással áll ellenmondásban, amely szerint a zene javában szól „miközben a próféták vad ekstasisban vannak". Azután a régi Izráelben a hangszerek ilyen alkalmazása nem ismeretes. A kapcsolat valahol mélyebben rejlik. A zenészek nem üres parádénak vonulnak fel. Művészkedésöknek a nabik sajátosságával, az ekstasissal kell connexusban lennie. Ez feltételezi amazt. A probléma tehát concrótabban igy formulázódik: micsoda az összefüggés a prófétai ekstasis és a zene között?
