Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Tarczay Kálmán dr.: Voltak-e Jézusnak testvérei?

118 Dr. Tarczay Kálmán. közti békének. Feltárták a védelem hihetetlen gyengeségét és semmi dicsőséget sem arattak. Nem voltak se óvatosak, se igazak, a derék Irenaeust egy se közelitette meg, ki előtt a speculatio ellenszenves maradt, ki, egyedül a szentirásbeli hagyományokra támaszkodva, az egyházi reálizmus igazi bajnoka volt, ki a keresztyénség történeti igazságainak bár­minő elferdítése ellen mindég a leghatározottabban tudott fellépni és mindenek előtt a belső bókét kívánta fenntartani teljes erejéből. Hagyjuk meg tehát mi is, késő utódok, a szentírás tételeinek isteni tekintélyét az egész vonalon és ne mondjuk azt, hogy az egyik helyen mondottakat hisszük, a másik helyen mondottakat pedig elvetjük, vagy máskép értelmezzük. A védelem módjára nézve pedig kövessük Péter apostol szavait: „a Krisztus néktek példát hagyott, hogy az ő nyomdokait követnétek, ki bűnt nem tett vala és ál­nokság nem találtatott az ő szájában". (I. Péter 2, 2 l— ä 2.) Dr. Tarczay Kálmán.

Next

/
Thumbnails
Contents