Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Tarczay Kálmán dr.: Voltak-e Jézusnak testvérei?

110 Dr. Tarczay Kálmán, bizonyítja a különböző keresztyén felekezetek létezése a jelenben. A szentírás történeti igazságai azonban megma­radtak változatlanul valamennyi felekezet számára s igy ama távolsági viszonyt is ismerjük, melyben az egyes fele­kezetek a szentírás tételeitől eltávoztak. Miután pedig az eltávozást egy felekezet sem ismeri be, azt kellene hinnünk, hogy ha valaki tisztán csak szentírási alapon teszi mfg bizonyos irányban kutatásait s azok eredményét nyil­vánosságra hozza, ily történelmi tanulmány ellen felszólalni senki se fog. A gyakorlatban azonban nem úgy van. Az ily tanulmány írója a szentírás tanaitól eltávozott felekezetekkel azonnal összeütközésbe jön. Csakhamar hevesen védekezni is fognak és ily védelemre annál nagyobb lesz a szükség, minél in­kább eltért az illető felekezet a régi Jézus-hitésa történeti igaz­ságok mezejéről és minél igazabb a nyilvánosságra hozott törté­neti kutatás eredménye. Az illető felekezeteknek tehát jó védők­ről kellene gondoskodniok, mert a történeti kutatások nem szünetelnek. A mostani esetben váljon hogy mutatkoztak be az egyházukat védő tudósok? Hasonlitanak-e a nagy Irenae­ushozr Megközelitettók-e az ő hatalmas szellemét ? Tudtak-e a védelemhez szükséges apparatussal fellépni és a kellő erőt kifejteni? Erről tegyenek alábbi fejtegetéseim tanúságot. — Nézzük tehát, hogy mi a való ebben a vitában ? Voltak-e Jézusnak testvérei':' Igen vagy nem? Jésaiás jövendölése (7 l 4) „íme, egy szeplőtlen szűz fogdd az ő méhében és szül fiat", nem maradhatott hatás nélkül a zsidóság vezetőire és az utókorra. Máté evangélista is hivatkozik Jézus fogantatásának és születésének elbeszé­lésénél arra, a mit az Úr mondott e próféta által: „íme egy szűz fogad az ő méhében és szül fiat" és hozzáteszi még azt is, hogy: ez azért lett, hogy megteljesednék Jésaiás jövendölése és mert Isten a zsidósággal vagyon. (Máté 1 2 3). Lukács ez alkalomból azt mondja: „A szűznek neve vala Mária'·'·. (Luk. 1 2G)· A különbség itt csak az. hogy Jésaiás „szeplőtelen szűzről" szól, Máté ós Lukács pedig egyszerűen csak „szűzről", ki fogad az ő méhében és szül fiat, annélkül hogy a héber író jelzőjét ők is felvették volna. Kitűnt ugyanis, hogy Mária, mielőtt József házába vitetett volna, méhében fogant az Isten megszentelő lelkétől, a szentlélektől. (Máté 1, , 8. g„. Luk. 1 2 ν) A megrémült József válóperről elmélkedett, arájának a törvónyszabta megkö­veztetésétől is tartott s már titkon fel is akarta bontani eljegyzésüket, mikor az Űr angyala közbelépett s mondá neki: „Ne félj elvenned Máriát feleségül, mert ami ő benne fogantatott, a Szentlélektől vagyon. Szül pedig fiat és nevezd őt Jézusnak. (Máté 1, g 0. s,·) József erre elvette Máriát feleségül és nem ismeré ötét, míg szülé amaz ő

Next

/
Thumbnails
Contents