Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Jónás János: Jób könyve
Jó b Könyve. 93 Bildad. XVIII. 2. Mikor már vettek véget a beszédnek? Értsük meg egymást, aztán beszéljünk. 3· Miért tartsanak barmoknak bennünket, Megátalkodottaknak szerintetek ? 4· Te, ki magadat dühödben szakgatod. Miattad elhagyassék tán a föld, S a szirt helyéből kimozduljon? * * 5. Bizony kialszik a gonosz világa, És nem fénylik tüzének szikrája. 6. Sötét lesz sátrában a világosság, Lámpája előtte alszik el. "<• Megszűkülnek erejének léptei, Saját tanácsa teríti le. 8. Hálóba viszi önnön lába, Fonadék fölött járdogál. 9· Sarkát a tőr megragadja, Összeszorul a hurok rajta, 10. Földbe rejtve kötele, Kelepcéje az ösvényen. 11. Körül ijedelmek rettegtetik, Lépten-nyomon űzik őt. 12. Éhes lesz reá a vész, Kész a balsors megbuktatni őt. 13. Megemészti bőre oszlopait, Tagjait a halál elsőszülötte. 14· Kiszakad sátrából bizalma S az ijedelem királyához vezérli őt. 15· Sátrában oda nem való lakik, Kén szóratik lakására. 16. Kiszárad alulról gyökere, Felülről levágják hajtását. Emléke vész a föld színéről, Nincsen neve a nagy világban. 18. Világból sötétbe taszítják, Kiűzik őt a lakott földből. 19· Nincs unokája, utóda népénél, Maradéka lakásában. 20. Szörnyednek vésznapján nyugatnak lakói, Keletnek népeit borzalom fogja el. 21. Im, ilyen a laka a jogtalanságnak, Ilyen az Istent nem ismerő hely.
