Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Masznyik Endre dr.: Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus

40 Dr. Masznyik Endre. siti őket. Ennélfogva a Krisztus királyi hivatala nem egyéb, mint az Istentől Krisztusnak adott ama mindenek felett való hatalom, mely szerint az ő egyházát kormányozza, az ellen­ségek ellen védelmezi, híveit majd megjutalmazza, az ellen­szegülőket pedig megbünteti. S a mennyei királyság nem puszta czim, hanem Krisztus azt tényleg gyakorolja az által, hogy országában egyházi szolgákat rendel, törvényeket ad s ezeket jutalommal és büntetéssel szentesíti, övéit gondozza, mint tagjait, juhait, lelkével segíti s Íteletet mond nemcsak a jelenben, hanem főleg amaz utolsó napon, mikor mindenek helyreállításának ideje leszen és dicsőségben eljövend. S Krisztus ezen országa nem olyan, mint a világi or­szágok, hanem változhatatlan és örökkévaló. Lelki ország ez, nem e világból való. A mi kötelességünk azért, hogy ezt a királyt tiszteljük, imádjuk, könyörgések, dicséretek és há­laadások által, magunkat az ő törvényeihez alkalmazzuk, mert a király akarata ellen senki sem árthat nekünk, ő pe­dig a gonoszokat félelembe ejtheti, a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti. Ezzel — Szent-Ábrahámi dogmatikája véget ér. Álláspontjához hiven az ő hitének Istenen és az őFián, a Jézus Krisztuson, mint az újszövetség megalapítóján, fején és királyán s kiváltkópen törvónyadóján kívül más tárgya nincs. A hivő feladata, hogy az újszövetség a Krisztus orszá­ga körében az Istennek Jézus Krisztus által kijelentett aka­rata és törvénye szerint éljen. Ezt megteheti a Szent-Lólek által, a mi alatt Istennek amaz ereje értendő, a mely által az Isten az ő híveit megszentelte és lelki ajándékaival meg­töltötte s a mely a mint az Úr Krisztust rendkívüli módon mérték felett, — úgy híveit is rendes úton megtölti, meg­világosítja és vezérli minden jóra. Mindenről azonban már nem a dogmatika, hanem az erkölcstan számol be. S tényleg Szent-Ábrahámi művének harmadik része már a keresztyén erkölcstanról vagyis a ke­resztyén vallás feltóteleiről szól. Ε részben beszól közelebb a Szent-Lélekről, az Isten parancsolatairól, az emberek erkölcsi cselekedeteiről, a bűnök­ről, a keresztyének kötelességeiről még pedig különösen is az Isten és a Krisztus iránt való kötelességekről s az utóbbi körbe osztva, mint az Úr Krisztus parancsolatainak megtar­tásáról a szentségekről, a keresztségről és úrvacsoráról, majd a keresztyének önmagok ós mások iránt való kötelességei­ről. S végre egész külöu a negyedik részben szól a keresz­tyén vallás tagjairól vagyis az Úr Krisztus egyházáról s annak kórmányzásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents