Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. 339 a Dávid rendes sarjadéka, a kinek az istenfiúsága nem a testi származás különlegességében gyökerezik. Más dolog volt az, a mi őt Isten Fiának igazolta. Mert a όριζειν itt nem eleve elrendelést, hanem megállapítást, igazolást, konstatálást jelent. Ebben azonban természetszerűleg benne rejlik az is, hogy nem most lett azzá, a minek bizonyult, hanem annak bizonyult, a mi tényleg már előbb is volt. Bizonyos események és körülmények igazolták hát, hogy Jézus csakugyan Isten Fia volt. Nevezetesen meg volt benne a szentség lelke, a melynél fogva a többi embertől eltérően megmaradt teljesen és egészen az Isten iránt való hűségben, el tudta kerülni a vétket, az eltántorodást, testbenlélekben mindig csak az volt, a minek az Isten az embert alkotta : ártatlan, igaz, tiszta, szent. Ez az istenfiúság mivolta. S hogy Jézus csakugyan ez az istenfia volt a szentség lelke szerint, azt a feltámadás tényéből mindenki világosan megállapíthatta. Mert a halálnak csak a bűnön és a bűn miatt van ereje. A tiszta, a szent örökkévaló. Jézus szent volt, tehát el nem múlhatott, fel kellett támadnia. S fel is támadott. A feltámadásból bizonyult bát Jézus Isten Fiának. Most jön az εν δυνάμει értékesítése. A mint a fordítások mutatják, mindenki a legközönségesebb értelmét veszi a δυναμις szónak. De akkor sem lehet „hatalmasan" vagy éppen „hatalommal" szóval fordítani. Az εν vagy azt az elemet, közeget jelöli meg, a melyben a megállapítás történt, s akkor in virtute, erőben, erőnyilvánulásban szóval adandó vissza. Az erőnyilvánulás pedig abban állott, hogy a legnagyobb ellenséget, a halált győzte meg. Vagy pedig egy fogalomnak kell a két szót vennünk és az εν δυνάμει másik alapjelentését: a lényegében, valósága, mivolta szerint, igazában, valósággal kitételekkel fordítani. Sőt megállhatna az is, ha igy adnók vissza: csodamód, csodásan. Ez alapon a fordítás igy hangzik : Pál, J. Kr. szolgája, meghívott apostol, kiválasztva az Isten evangéliomára, melyet prófétái által szent iratokban előre megígért az ő Fia felöl, ki test szerint Dávid magvából lett, de a szentség lelke szerint a feltámadásból valósággal Isten fiának bizonyult. 5. „Hívő engedelmességre minden pogányok között az ő nevéért." Ennek az az értelme, hogy Pál azért vette a kegyelmet és az apostolságot, hogy a mikor a pogányok között forgolódik, mindig a hivő engedelmességét tanúsítsa a Kr. nevéért. Az eredeti szöveg azonban azt mondja, hogy a kegyelmet és az apostolságot a hívő engedelmességnek, vagyis a hitből fakadó, a hiten álló engedelmességnek felkeltése érdekében nyerte. Igy kell hát fordítani: kegyelmet és apostolságot vettünk, hogy ez ő nevének dicsőségére a hitengedelmességet az összes pogányok között felkeltsük. 9. Nem „evangéliomával," hanem evangéliomában t. i. for23*