Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Masznyik Endre dr.: Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus
24 Dr. Masznyik Endre. tette s itt az Ur Krisztus csodák, könyörgések és gúnyolodások között lelkét a mennyei Atyának ajánlva kiadta. Ezek a közönségesen ismert történeti adatok. Dogmatikai szempontból is fontos azonban Szent-Ábraháminak a Krisztus halálára vonatkozó megjegyzése, „Isten akarta —úgy mond — hogy Krisztus meghaljon s akarata előtt Krisztus önként meghajolt, — de Krisztus halála nem az isteni harag következménye, mert Krisztus ártatlan vala, hanem ép ellenkezőleg, az isteni szeretet kijelentése !" De ezt is csak mellesleg emeljük ki. Lentebb, a Krisztusnak művéről szólva, ez álláspont elvi jelentősége úgyis ki fog domborodni. Krisztus halálának csalhatatlan bizonyítéka volt az ő eltemettetése s elegendő ideig sirban maradása. A poklokra szállást, mint külön üdvtörténeti mozzanatot Szent-Ábrahámi nem ismeri, hanem teljesen egynek \ reszi azt a halálban, sírban vagy koporsóban való tartózkodással; igy hát ő azt még szintén az alacsonyság állapotához számítja s ennyiben inkább egyez a református dogmatikai felfogással, bár magának a ténynek értelmezésében attól lényegesen eltér, lóvén a reformátusok szerint a descensus nem egyéb, mint a keresztre feszitettnek kimondhatatlan lelki kinja és gyötrelme. Ezután áttér Szent-Ábrahámi a felmagasztaltatás állapotának ismertetésére. Ennek első foka a feltámadás, a mi hogy valósággal megtörtént, azt bizonyítja az üres sírbolt, a tanítványok bizonyságtétele és az életre kelt Krisztusnak 40 nap alatt történt különböző megjelenései. Krisztus feltámadása közelebb ugyanazon testtel történt meg, a melylyel eltemettetett, de halhatatlanul és — mint azt az egész írás tanítja — Isten ereje által, miért is a Jézus Krisztus feltámadása az Isten hatalma ős dicsősége s tanítása isteni volta mellett tanúskodik. A felmagasztaltatás második foka a mennybemenetel. Ennek igazságát bizonyítják az apostolok, a kik tanúi voltak Krisztus felemelkedésének, de bizonyítja a Szent-Lélek kiöntése is. A valóságos halál igazolására elég volt 3 nap, a mennybemenetel azonban csak a feltámadás után való 40-ik napon történt, hogy a bizonyságtévők a feltámadás igazságáról jobban meggyőzödjenek s a lelki ország titkaiba bővebben beavattassanak. Ε pontnál Szent-Ábrahámi ismét egy igen figyelemre méltó kijelentést tesz, a melynek éle voltakép a lutheri christologia ubiquitás-tana ellen irányul. Abban teljesen egyetért a mi dogmatikusainkkal, hogy Krisztus emberi természete szerint (mert hisz ugyanazon, de halhatatlan testben támadott fel!) valóságos helybeli mozgással és láthatóképen (az Olajfák hegyéről s az ég felé néző apostolok szeme láttára) vi-
