Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Csiky Lajos: Az egységes liturgia kérdéséhez

250 Csiky Lajos. ben és igazságban folyjék le annak az istentiszteletnek minden egyes alkatrésze. Kiterjeszteném ezt az én ilyen felfogásomat még a konfirmációra is, mely hadd legyen más egy nagy városban mint egy kicsinyke faluban; más egy folyó partján fekvő, vagy erdőségekkel körülvett helységben, mint a nagy alföldnek városaiban avagy falvaiban s talán ismét más egy bányászfaluban, hogy mindenki saját környezete által nyújtott létének föltételeit lássa megvalósulni egy ilyen rendkívüli istentisztelet alkalmával. Az ilyenekre nézve én tehát inkább csak elveket állapítanék meg s ezeknek megtartását követelném, de kevéssé törödném azzal, hogy egyegy nagyobb egyházkör, vagy esetleg egy külön egyházközség is milyen formák között léptetné életbe azokat az elveket. Ennek az én felfogásomnak a helyességét, így gondolom, teljesen igazolja az élet s az életből ellesett bőséges tapasztalat. Minél több újítást s minél keresztülvittebb rendszert akarunk létesíteni, annál több ellenkezéssel fogunk találkozni s bőségesen elég lesz minekünk, ha annyi eredményt el tudunk érni, hogy egységessé tegyük köznapi, vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleteinket, két sákramentalis szertartásunkat s ezekhez még temetéseinket. Én a következőkben csak ezekre akarok és ezekre fogok kiterjeszkedni. De hogy egységesíteni kell sokmindent, a mi istentiszteletünk anyagjára és alakjára vonatkozik, az ón előttem teljesen bizonyos dolog. Ott van mindjárt maga as úri imádság. Nem hiába mondta arról Luther Márton, hogy ez a keresztyénségnek egyik legnagyobb mártírja. Hallottam valaha, hogy magyar evangelikus reformált egyházunk egyik legnagyoba alakja körülbelül ilyen formán mondta el az úri imádságot: „Atyánk a mennyekben, neved szenteltessék, országod jöjjön, akaratod legyen mennyben és földön, mindennapi kenyerünket adjad stb. stb." Nohát, Krisztus Urunk ezt az ő nevéről nevezett imádságot nem igy tanította mi nekünk ós semmiféle előkelőségünk fel nem jogosít bennünket arra, hogy azt a maga igaz alakjából igyen kiforgassuk. A Sárospatakról kikerült lelkészeink ez imádság kérését igy mondják: „A mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma is.

u Szeretném tudni honnan vették a mi hittestvéreink s mi alapon lopták be az úri imádságba azt az „is

u szót? Hát a végén álló doxologiát; „mert tied az ország és a hatalom ós a dicsőség, mindörökké," hányfóleképen szokták lelkészeink mondani?! Széltiben odateszik a „mindörökké" szó elé a „most és" szavakat is, s mondják például igy: „mert tied az ország, tied a hatalom, tied a dicsőség" s a jó Isten tudja,