Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Csiky Lajos: Az egységes liturgia kérdéséhez

Az egységes liturgia kérdéséhez. 249 vallású, de a vallás dolgai körül forgolódó egyénnek e megjegyzésében elitélő kritika foglaltatik a mi egyenruhátlanságunk, ami ilynemű non chalanceunk ellen, és ón a főrabbi észrevételét föltétlenül igazoltnak tartom. Nem beszélek az egységes énekeskönyv kérdéséről sem, mert úgy látom, hogy ettől ma talán még távolabb állunk, mint a hol akkor állottunk, mikor még csak csirájában volt meg az a gondolat, hogy új énekeskönyvet kell adnunk híveink kezébe. Azt mondanom sem kell, hogy egy ilyen egységes énekeskönyv a teljesen keresztülvitt egységes liturgiának conditio sine qua nonja volna s a szentek lélekben és szivben való egyességének egy hatalmas nagy sarokköve. De, Istenem! mikor lesz minekünk egy ilyen könyvünk, ha elgondoljuk, hogy egyházkerületeink között idestova száz esztendő óta tart már a — bár vérnélküli — zsoltárháború? ! És ha az egységes liturgia kérdéséről akarok írni, előre jeleznem kell azt az én álláspontomat, hogy bármennyire óhajtandónak látnám is különben a teljes egységet, mégsem akarom azt a legapróbb részletekig is kiterjeszteni. Úgy gondolják nevezetesen némelyek, hogy nemcsak köz- és vasárnapi, valamint ünnepi istentiszteleteinken, tanításainkon és sacramentális teendőink végezése közben kell keresztülvinnünk az egységesítés elvét, hanem alkalmaznunk kell azt legkülönbözőbb alkalmi szertartásainknál is, aminők például a püspök- vagy lelkészavatás, a lelkésznek gyülekezetébe való bevezetése, a templomavatás, a konfirmáció s más ilyen hivatalos ténykedéseink alkalmával is. Én úgy gondolom a dolgot, hogy mindenesetre nagyon visszás dolog az, ha én, a magyar református hivő, a magam otthonában vagy ennek környékén bizonyos kultuszformákhoz hozzászokva, jóformán teljesen idegennek érzem magamat hazám egy más vidékén, ha köznap, vasárnap vagy ünnepnap alkalmával bemegyek ott saját egyházam valamelyik templomában tartott istentiszteletre, mert ott az általam megszokott formáktól egészén eltérő vagy teljesen felforgatott rendű istentiszteleti formákra találok, úgyhogy folytonosan szomszédaimra kell ügyelnem, hogy alkalmazkodni tudjak az előttem egészen szokatlan rituális formákhoz, — de ez a rendes istentiszteletekre vonatkozván, más bírálat alá esik ez én előttem, mint egy rendkívüli istentisztelet, amilyen csak ritkábban szokott előfordulni, amelynél tehát bátran lehetne tágasabb tért engedni a szabadabb felfogásnak, az önállóbb gyakorlatnak, ha ugyan ez megfelel a szépség elvének, annak a bibliai elvnek, hogy benne mindenek ékesen és szép renddel folyjanak ós annak a magasan keresztyéni elvnek, hogy lélekTheol. Szaklap. ΙΠ. írt. 17