Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Stromp László: Keresztyén renaissance
Keresztyén renaissance. 245 Jánostól , a kikhez α pá pás egyháztól már elvezette az emberiséget, most ezt közvetlenül a Krisztushoz vezesse vissza, kinek egész lényege ez egy szóba foglalható össze: „Szeretet." Szeretni Istent az emberekben — és az embereket Istenben. Hát van-e ennél dogma szebb, fenségesebb.3 És van-e még más egyéb dogmára is szükségünk ? Es szükséges-e, a keresztyénség érdekében való-e tovább is a lelkeket metaphysikai tanok kényszerébe igáznunk ? Nem! erre a keresztyénségnek szüksége nincs, mert ez csak megöli őt: erre csak az egyháznak van szüksége . . . Az egyháznak. De nem ama „láthatatlan" egyháznak, hanem e láthatóknak . . . Pedig a látható egyház, a reformáció helyes tanítása szerint, nem öncél, hanem eszköz, épen ama láthatatlan egyház megépítése érdekében. Czólja nem hogy örök időkre megmerevedjék, hanem hogy egykor megszűnjék — hogy ama „láthatatlan" egyház uralomra juttával „Isten legyen minden mindenekben." Igen, e láthatatlan egyház a cél s ez nem utópia, mert megvan az, él az most is, mindenütt a hivő lelkekben .. És a hol él, ott nincs szolgasága a betűnek, ott teljes szabadság van a szellemben . . . Azért itt nincsen türelmetlenség sem. A hit a maga individuális psychologiai lényege szerint sohasem intoleráns. Hiszen egyéni érzelmi állapot az; és vájjon nem oly szent, nem oly boldogitó-e ez érzelem más szivében is, mint az enyémben? A hivő, nem a dogmatikus, de a szívvel hivő, nem kérdezősködik másnak hitvallása után, annál kevésbbé mer felette Ítéletet mondani, hiszen tudja, a maga személyes tapasztalatából megtanulta, hogy kinek-kinek hite az ő legszentebb személyes ólettónye, a melybe erőszakos kézzel nyúlni szentségtörés. Az igaz hivők e láthatatlan közössége az „extra ecclesiam nulla salus" elvét nem ismeri, ez erkölcsi szörnyűségre csak egy tanitó egyház juthatott el. A reformáció volt az, a mely felszabadítva a hitben az egyént, ezt szabaddá tette a gondolkozásban is, s ez alapon, azon kor tudományos és vallásos műveltségének megfelelő módon, összhangba hozta, a mi együvé tartozott, az evangéliomot a művelődéssel, a vallást a tudománynyal. Nos ez örökét most megtagadná talán? A reformáció volt, a mely a tudományos kutatást felszabadította az egyházi tekintély jármából Több: a reformáció volt az, a melyen, a renaissance-szal együtt, egész modern tudományos és kulturális haladásunk alapúi. Vájjon saját szellemének e hatalmas erőre jutott legkedvesebb gyermekeivel most szembehelyezkednék talán? Nem! A reformáció egyházának, a mely a szellem szabadságának talajáról fakadt, tisztában
