Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

240 Stromp László. be lelki világukat. Körülbelül nlyformán állunk, mint álltunk a nagy franczia forradalom idején, a midőn Istent detronizálták, hogy helyére ültessék egy czéda utczai szépség alakjában az Észt, s a midőn korának művelteit a nagy Schleiermacher így gúnyolta meg szent bánatában : „Tudom, hogy az istenséghez ép oly kevéssé fordultok a magány szent csendjében, a mint nem keresitek fel az elhagyatott templomokat; hogy ízléssel berendezett lakásaitokban a házi isteneket a bölcsek mondásai s a költők énekei helyettesítik; hogy emberiesség és társadalom, művészet és tudomány, a melyeket teljes mérvben birni véltek, annyira eltöltik lelkeiteket, hogy amaz örök és szent lény iránt, a mely szerintetek e világon kivül esik, nincs érzés szivetekben. Sikerült a földi életet oly gazdagon, oly sokoldalúlag berendeznetek, hogy már az örökkévalóságra nincs is szükségtek s minthogy így magatok alkottatok magatoknak egy universumot, feloldozva érzitek magatokat az alól, hogy arra gondoljatok a ki titeket teremtett." („Reden über die Religion." Apologia.) Hát e szavak, ugy hiszem, erre a mi ideges, vajúdó és minden szertelenség iránt oly fogékony korunkra is felette találók; de hogy idáig jutottunk, hogy a vallás legalább látszólag annyira hitelét vesztette, annak nem korunk oka első sorban, hanem mondjuk ki nyíltan: maga épen az egyház, vagy helyesebben, az egyházak. Súlyos, komoly vád: igazolni tartozom. S minthogy a keresztyénség legitim letéteményesének, mint egyházat, mint theologiai világnézetet, előbbi fejtegetéseim alapján, a reformáció egyházát tekintem, bizonyításommal annak körén belül fogok maradni. Megemlítettem már, hogy a reformáció theologusait egyéni meggyozödésökön kívül egy nagy apologetikai érdek késztette arra, hogy bárha hitelvi szempontból egészen az evangóliomra mentek is vissza, de tanelvi szempontból csak az őskatholikus symbolumokig, mert csak így tudták vagy legalább gondolták beigazolhatni, hogy ők és nem a római pápai egyház az őskeresztyén katholicitás jogos leszármazottjai és képviselői. Igaz ugyan, hogy hit és élet egyedüli normáló elvéül és zsinórmértékéül az írásban foglalt Igét állítva oda, szükségszerüleg az Igét tették ama symbolum megítélő mértékóvé is: ámde figyelmen kivül hagytak egy igen fontos dolgot, azt t. i. hogy a Szentírásban különbséget tegyenek a között, a mi valóban Jézus tói való s a között a mi már csak Jezusro7 szól; másszóval nem különböztették meg a tiszta jézusi evangóliomot Pálnak, Péternek, Jánosnak stb. tanításaitól. Nekik a teljes írás Istentől egyaránt ihletett volt, quoad verbum, s minthogy a Jézus által az üdvösség