Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 231 XLi. 13. A parazsat felszítná lehelése, Szájából láng terjed el. 14. Nyakában erő lakik, Terjed előtte a csüggedés. 15. Húsa redői összeforrtak, Ráöntve, hogy ne inogjon. 16. Szive kemény mint a kő, Szilárd mint az alsó malomkő. 17. Vitézek hatalmától megrettennek, Eltévednek ijedtükben. 18. A kard, mely éri, meg nem áll, Nem a szurony, lándzsa, nyil. 19. A vasat csak szalmának nézi, Rothadt fának az ércdarabot. 20. Nem üzi futásba az íjj fia, A parittya köve tarló neki. 21. Tarlónak nézi a furkós botot, Neveti a dárda zaját. 22. Hasa a legélesb cserép, Felhasogatja az agyagföldet. 23. Mint fazekat hozza forrásba az örvényt, A tenger kicsiny tégely neki. 24. Fénylik utána az ösvény, Hogy ősz hajnak néznéd az árt. 25. A földön nincs, ki ura lehetne A félelem nélkül teremtettnek. 26. Minden magasra feltekint, A büszke vadaknak királya ő. Jób. XLTI. 2. Elismerem, hogy mindent tehetsz, Hogy tervednek nem lehet útját állni. 3. Ki fedi fel a végzést értelem nélkül ? Igen! olyant beszéltem, mit nem értettem, Csodásakat, mikről nincs tudásom. 4. Óh hallgass hát meg, hadd beszélek, Taníts engem, ha kérdezlek. 5. Csak híred hallám egykoron, De most szememmel láttalak. 6. Azért is visszavonom, meg bánom, Porban, hamuban vezekelve. 7. Miután Jáhveh e szavakat mondta Jóbnak, így szólt Jáhveh a tómáni Elífazhoz : „Haragszom rád és két társadra, mert nem beszéltetek rólam oly 8. helyesen mint Jób szolgám. Most tehát vegyetek hét bikát és hót kost, menjetek Jób szolgámhoz