Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

224 Jónás János. XXXVI. Melyet az igaz férfi megénekel. 25. Őrá tekint minden ember, A messziről szemlélő férfiú. 26. Magasztos az Isten, mi nem érthetjük, Évei számát ki kutathatná? 27. A vízcseppeket összevonja, Esővé tisztulnak a sűrű ködben, 28. Melyet a fellegek lebocsátnak, Permetezvén a sokaságra. 29. Hát még a felleg rétegeit, Sátra harsogását ki értené? 30. Világosságát ráteríti, Elfedi a tenger gyökereit. 31. Mert evvel itél népek fölött, Eledelt ad bőségesen. 32. Kezébe veszi villámait, És velük sújtja támadóit. 33. Harci riadó jár előtte, Szítja haragját a gazság ellen. * * XXXVII. 1. Már arra is megretten szivem És kebelemben felijed. 2. Halljátok csak hangja haragját, A zajt, mit ajka kibocsát. 3. Az egész ég alatt kiterjed S a föld sarkait éri világa. 4. Utána a dörgés felordít, Hatalmas hanggal dübörög. 5. Hangjával csudásan dörög az Isten, Ki nagyokat tesz, előttünk ismeretlent. 6. A hónak mondja: Hullj a földre! És hatalmas esője omlásának. 7. Az emberek kezét lepecsétli, Hogy művét mindenki megismerje. 8. A vad keresi búvóhelyét, Otthon marad fekvőhelyén. 9. Vihar jön dél belsejéből, Észak felől jéghideg. 10. Isten lehe fagyást okoz, És szűkre szorítja a tág vizeket. 11. Nedvvel terheli a fellegeket, A villámos felhőt messze szórja. 12. Úgy látszik, véletlen a változásuk, Pedig tervei szerint teszik meg A föld színén, mit nekik parancsol.