Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 217 XXXI. gazdagságot szerzett kezem; 26. Ha midőn láttam a sugárzó napot, A szépen haladó éjjeli vándort, 27. Szivem titokban hajlandó lett volna És én kézcsókkal imádtam volna; 28. — Az is büntetendő vétek volna, Mert hazudtam volna Isten előtt! — 29. Ha örültem gyűlölőm balvégzetén, És felizgultam, mikor baj érte őt; 30. — Holott nem hagytam vétkezni ínyem, Hogy átokkal éltét kértem volna —; 31. Ha nem mondotta sátram népe: Hol van ki húsából jól nem lakott? 32. Ne háljon kinn az idegen, A vándornak ajtóm felnyitom ; 33. Ha vétkem mint Ádám elrejtettem, Keblembe takarván bűnömet; 34. Mert rettegtem a nagy közönségtől, Ijesztett a családi szégyen, Hogy, csendes voltam, az ajtón ki nem mentem; 35. — Oh bár volna, ki meghallgatna! Im itt körvonala Isten panaszának, Ellenfelem vádirata! 36. Óh én vállaimon hordoznám őt, Felkötném mint díszkarikát. 37. Elmondanám neki lépteim számát, Eléje lépnék mint előkelő! — 88. Ha ellenem kiált szántóföldem, És barázdái feljajdulnak; 39. Ha ettem termékét fizetetlen, Vagy gazdája életét kioltottam: 40. Teremjen tövist búza helyett, Árpa helyett beléndeket! Vége Jób szavainak. XXXII. l. A három férfiú megszűnt felelni Jóbnak, mert 2. ő igazságosnak tartotta magát. De ekkor felgerjedt a Rám családból való Búzi Barákhel fiának, Elíhúnak haragja; Jób ellen gerjedt fel, mert 3. igazságosabbnak tartotta magát Istennél. De három társára is megharagudott, mert nem találtak választ 4. ós Jóbot elítélték. De Elíhú a szóval előbb Jóbra várt, mert ők öregebbek voltak nála napokra nézve. 5 Mikor azonban látta Elíhú, hogy nincs válasz ama 6. három férfi szájában, felgerjedt haragja. A Búzi Barákhel fia Elíhú tehát megszólalt és mondá: Theol. Szaklap. ΠΙ. évf. 15