Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Könyvismertetés
197 Könyvismertetés. tika pártjára áll, a melynek elve: nem áldozni fel mindent a mit bebizonyítani nem lehet, hanem megtartani a megtarthatőt, ha az ma már be sem bizonyítható. Eperjes 1905 feb. 10. May er Endre. Debreceni lelkészi tár. Gyakorlati ev. ref. papi Lexikon. Szerkesztette S. Szabó József, fölszentelt lelkész, debreceni kollégiumi tanár. Debrecen. Kiadja Telegdi K. Lajos utóda, Eperjesy István könyvkiadó hivatala. Ára az elsó' kötetnek : fűzve 6 korona, kötve 7 korona ; a második kötetnek: kötve 10 korona. S. Szabó József, a debreceni ev. ref. kollégium főgymnasiumának vallástanára, egy minden szépért és nemesért lelkesen buzgó munkás papi emberünk, szép és nagy vállalat kivitelére határozta el magát, mikor megindította ev. ref. papi Lexikonát, és pedig azzal a szándékkal, hogy 12 kötetből álló sorozatot bocsásson abból közre. Ε tudományos theologiai folyóiratunknak, a theol. Szaklapnak, mely létezésének jóformán még csak kezdetén áll, nem lehetett módjában e vállalat első kötetét megjelenése idejében ismertetni s ezért arról is csak most, a második kötet megjelenésekor emlékezünk meg, de mindenesetre óhajtunk arról megemlékezni, hogy tisztességet szolgáltassunk ezzel is az érdemes szerkesztőnek, ki lelke legjobb gondolataival igyekezik szolgálni az ügyet, a melyet kezébe vett, hogy munkatársainak hatalmas táborával kellő diadalra is tudja azt juttatni. Mint maga a szerkesztő beszéli el e gyűjtemény első kötetének előszavában, e gyűjtemény előtt már 32 ilyen gyűjtemény jelent meg, úgy, hogy az ő neve alatt megjelent gyűjtemény tehát a 33-ik, az efajta művek sorrendjében. Légyen az bárhányadik is, bizonyos dolog, hogy értékében e vállalat messze felül múl minden eddig megjelent ilyen irodalmi gyűjteményt úgy berendezésének céltudatosan keresztülvitt, mint tartalmának gazdag voltára is, Egyáltalában nem lehet e soroknak célja, részletes és beható bírálatban részesíteni az együtt egy hiján 1200 lapra menő két nagy kötetnek tartalmát. Nem felelne az meg e folyóirat céljának, sem pedig annak különben is szűk kereteit nem vehetjük egy könyvismertetéssel túlságosan igénybe. Meg kell elégednem annyival, ha elmondom főbb címeiben a gyűjteményes két kötet tartalmát, a miből aztán a mű irányát is meg lehet ismerni, s ha aztán néhány sorban összefoglalom a mű szelleme és benső értéke felőli, mindig csak általánosságban mozgó észrevételeimet. Az első kötet három bibliamagyarázatot, 75 egyházi és szertartási beszédet, a lelki gondozás körébe tartozó 3 dolgozatot s 25 imádságot foglal magában, s a mű végén „Az élet mélyé-