Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Könyvismertetés

194 Könyvismertetés. rázata azonban nemcsak téves, hanem nyelvtan és nyelvellenes ; az αυτό τοντο nem jelenti 'soha „épen akkor" hanem „ugyanazt, ugyanazért" különösen ha dg áll előtte. Hivatkozott helyen lexikális megfelelő értelme ez : „mely dologban törekedtem is, hogy ugyanazt tegyem" körül· irás nélkül „és én buzgólkodtam is ebben a munkában" ; megfelelő Masznyik fordítása is : „és rajta is voltam, hogy no azt megcselekedjem," de a komolyság rovására eső s indokolatlan „no"-nak elhagyásával. A XVI. fejezet magyarázatát sem tudom elfogadni. Abból, hogy Pál apostol a filippibelieket legjobban szerette, képtelenség azt következtetni, hogy ott nem üldözték. Én az ellenkezőjét sokkal jobban következtethetem belőle t. i. azt, hogy mivel annyi sokat szenvedett a filippii gyülekezetért s az hozzá ragaszkodott, annál fogva mint szenvedésekkel szerzett gyermekéhez nagyon ragaszkodott (lásd 52. és 53. ol.) A XX íej.-ben levő miletosi beszéd elvetését nem tartom jogosultnak ; tartalmilag egyezik Róm. 16 kifejezett rossz sejtelmeivel, a melyek be is következtek. A felhozott példák eléggé igazolják azt, hogy a szerző a Csel. könyvével e szakaszban sok 'helyütt önkényesen s következetlenül bánt el, minél fogva az egyes történeti tények hitelességére vonatkozó következtetéseit nem tartom eléggé indokoltaknak s jogosultaknak. Nézetem szerint ily rövid szakaszban nem is lehet elég alaposan feldolgozni a Csel. tartalmát. A mű 2-dik szakasza a Csel. könyvének céljáról szól. Tudjuk, a szent író nem mondja meg, mit akar a munkájával; a búvárkodó theol.-ok azonban kutatva kutatják sajátos célját s kiki a maga álláspontja szerint más és más tendentiákat tulajdonit neki. Szerzőnk több nézet ismertetése és kritikai elbírálása után Pfleiderer nézetéhez csatlakozik, a mely szerint az író a ker. hitet akarta megvédeni „a pogány világ, különösen a római államhatalom előtt." Bizonyítását nem tartom meggyőzőnek, mert az egyes történeti adatok csak kis részben szólnak e mellett, nagyobb részükben vagy semlegesek vagy ellene szólnak. Körülbelül annak a felfogásnak lehet igaza, a mely szerint az író a ker. egyház történetét állítja szemeink elé fő eg Pál és Péter mint két főapostol személyének előtérbe tolásával természetesen azért, hogy olvasói okuljanak s buzduljanak rajta. Nagyon fontos szakasza a műnek a 3-ik, mely a Csel. könyvének írott forrásairól szól. Megismertet Schwanbeck, Spitta, Clemen és Hilgenfeld hypothesiseivel s miután azokat elvetette, áttér annak bizonyítására, hogy a Csel. könyvének forrásai 1. a páli levelek, különösen a galata levél 2. az u. n. „mi" forrás, 3. Josefus müvei 4. a szóbeli hagyomány. Az első pontra nézve megjegyzem, hogy szerzőnk semmivel sem bizonyítja, hogy a páli legelek a Csel. forrásául szolgáltak volna. A glossolalia, Pál üldözése, megtérése, egyes utjai sat. sat. oly csekély érintkezést mutatnak a páli levelekkel, hogy ez alapon forrásokul nem