Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Könyvismertetés

Könyvismertetés. 187 tam. Akaratom ellen történik, ha azt amit egyszer megsemmisítettem, itt mégis felújítom. Tudják ezt mások is, hogy egyenes felkérésre fogok a munka bírálatába. Jól tudom, hogy könnyebb dolog a más munkájában hibát találni, mint jó és érdemes munkával gyarapítani szegény egyházi irodalmunkat. De talán ép a hibákra vagy fogyatkozásokra való rámutatás ösztönöz némelyeket arra, hogy magát a könyvet is kezükbe véve kutassák az észrevételek helyes vagy helytelen voltát és ily kerülő' úton a különben rejtve maradt kincsekre is ráakadjanak. S mert a leggondosabban kezelt kertben is akadhat észre nem vett csalán, a kertész sem veheti rossz néven, ha valaki őt arra figyelmezteti, s viszont, ha a figyelmeztető tévedt, akkor ő is köszönettel veszi a felvilágosító magyarázatot. Ily szempontokkal fogtam hozzá a Dr. Masznyik Endre szerkesztésében megjelent s a Luther-társaság által kiadott fordítás első kötetének biráló ismertetéséhez. De ezúttal csak kis részlet az : a bevezetés és a 95 tétel fordítása, a mit tüzetesebb vizsgálat alá vehettem. Ezekhez a következő megjegyzéseket teszem. A kötet 10. lapján — Luther első (1539. évi) előljáró beszédében — olvasható: „De most immár nem térhetek ki előle és mert köszönetlen is ki akarják adni (bizony nem valami nagy dicsőségemre) összegyűjtött munkáimat, számot vetek értékükkel." Az eredetit — sajnos — nem idézhetem. A Köstlin művében (1903. évi kiad. II. köt. 429. 1.) található kivonat szerint Luther összegyűjtött munkáinak kiadása történik „ohne mein Dank und mir wenig zu Ehren." — A „Dank" mai értelme : köszönet. Régebben tágabb volt a szónak értelme (danken — denken, Dank — Gedanke), a „valamire gondolást" is kifejezte, így az „ohne mein Dank" azt is jelenthette : a nélkül, hogy rá gondoltam volna, vagyis: eszem ágában sem volt. Ugyanily értelemben fordul elő ez a szó az „Ein feste Burg" kezdetű ének utolsó versében : „Das Wort sie sollen lassen stahn und kein Dank dazu haben" . . . . az Igét ne bántsák, eszükbe se jusson (rá se gondoljanak), hogy állóhelyében megingathatnák .... Tekintettel a hires 95 tétel fordítására — de nem ám csak erre — kívánatosnak tartom a terminusok következetes, szabatos használatát. Jól tudom ugyan, hogy a következetességet túlságba vinni itt sem szabad; de a mennyire az értelem megengedi, szeretném a magyarban is ugyanannak a szónak megismétlését látni, a mellyel a latin szerint ugyanaz a fogalom egyszer-kétszer már meg volt jelölve. Nem vonatkoztathatom ezt az 1. és a 2. tételben előforduló „poenítentiá"-ra, a melyre a magyarban talán nem is találhatunk egy közös kifejezést ; maradjon tehát az elsőben „megtérés", a másodikban „bűnbánat." De azt nem látom szabatosnak, mikor a 21. tételben az „indulgentiae" — búcsú, a 30. tételben (II, 5.) a „remissio" is búcsú, — a 33.-ban 13*