Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Tirtsch Gergely dr.: Az antinomismus keletkezése és feléledése
146 Dr. Tirtsch Gergely. kívül az az óriási hasznuk van, hogy azokat a kincseket, melyek Luther irataiban lefektetvék, közhasználatra adják s amellett szélesebb és positivebb alapra fektetik a lutheri theologia egyes fontosabb fogalmait. Luther törvónytana most már annyira van feltárva és újból megállapítva, hogy ahhoz többé kétség nem férhet. Luther is mint más halandók, nem lépett fel egyszerre kész és megállapodott rendszerrel, találhatók nála is egyes homályos kifejezések, hiszen maga bevallja, hogy rajta is beteljesedett a szentírás szava: crescite in cognitione (Eri. kiad. 32, 7.), de azt az egyet határozottan állithatni Lutherről, hogy sehol soha nem írt és nem mondott semmit, a mi a szentirással ellenkezett volna s igy nála antinomistikus tendentiákat. csak az fedezhet fel, a ki maga is azok által telítve ép a fent említett homályos kifejezésekre támaszkodik. Luthernek a szó legnemesebb értelmében vett nomismusa minden kétségen felül áll, a hol a törvény üdvoekonomiai szerepéről ir, ott annak komoly feladatát nem tudja eléggé hangsúlyozni. (Eri. kiad. 32, 6 ós köv.) Rendszerint kettős eredményt vár, (lásd Gal. 3, 2 32 9 felett tartott újévi beszédét Eri. kiad. 7, 282 ós köv.) a törvény használatából: az egyik a bűnös élettől visszatartó, a másik a hitre vezető, az első a timor poenae-t, a másik az amor justitiae-t kelti. Hogy Luther ehhez a fontos különbségtételhez mindenkor ragaszkodott, bizonyítók reá még az 1518-ban, tehát az ifjú Luthertől származó Sermo de poenitentia, a hol ugyanis állítja Eri. kiad. 20,188,189 old.): „A keménysziviieknek pedig, kik a lelkiismeret vigaszát még nem óhajtják, annak kínjait még nem ismerik, nem használ a szentség (t. i. a bűnbánat szentsége), ezeket előbb Istennek rettenetes ítéletével meg kell puhítani és megfélemlíteni, hogy a szentség vigaszát keressék s utána sóhajtozzanak". Tehát már θ szavakkal is sürgeti a timor poenae határozott felkeltését. Még klassikusabban fejezi ki magát az 1524-ben kiadott Auslegung von der Hauptsumma Gottes Gebots stb. iratában, tehát szintén olyanban, mely még az ifjú Luthertől származik mondván: (Eri. kiad. 51, 295.) „A törvény nem egyéb mint gát, a melylyel a gonoszokat feltarthatni, hogy ne tegyék a mit tenni akarnak. Ezekhez jó az Isten, megijeszti őket a törvénynyel, megparancsolja, hogy hatalmasan kell azt a népnek hirdetni, hogy féljenek a haláltól, szégyentől és pokoltól; de nem azért, mintha azt gondolná, hogy őket ez által jobbakká teszi, hanem hogy a gonoszságot, melylyel telve vannak, megfékezze, nehogy feltárják az ajtókat s akaratuk szerint járjanak.- Még magántársalgás közt, asztali beszédjeiben is hasonlóképen nyilatkozik Luther (Eri. kiad. 58, 272): „A törvénynek első tanítása az, hogy az istentelenek megfékezése és meggátlása érdekében
