Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 97 XXI. 6. Ha ráemlékezem, elkábulok, Testemet rettegés ragadja meg. 7. Miért élnek a gonosztévők? Megvénülnek, sőt hatalmasodnak ? 8. Szilárdan áll magzatuk. Sarjadékuk szemük előtt. 9. Házuk biztos a félelemtől, Nem suhog fölöttük Istennek ostora. 10 Bikája üzekedik és nem vet ki, Tehene ellik és nem vetél. 11· Falkánként küldik kisdedeiket, Gyermekeik ugrándoznak. 12. Dobhoz, cimbalomhoz kiáltoznak, Örvendeznek hárfaszőnál. 13. Jóban töltik napjaikat, És úgy szállnak az alvilágba. 14. Pedig azt mondták Istennek : Távozzál tőlünk! Utaid ismerni nem kívánjuk. 15. Mi a Mindenható, hogy őt szolgáljuk? És mit használ, ha imádjuk őt? 16. Bizonyára javuk nincs kezükben ; Távol tőlem a gonoszok vélekedése! 17. De mikor alszik ki a gonosz világa, Éri őt a végezet, Osztja a sorsot haragjában? 18. Hogy olyanok lennének mint szalma a szól előtt, Mint vihar ragadta polyvarakás. 19. „Isten a büntetést gyermekeinek tartja" — De néki fizessen, hogy ő érezze. 20. Saját szemei lássák balvégzetét, A Mindenható haragjából maga igyék, 21. Most maradó háza mit érdekli, Ha havai számát kettévágták ? 22. De ki tanítsa Istent értelemre, Őt, aki itél fennségében? 23. Az egyik meghal erővel teljesen, Egészen boldogan, inegnyugodottan; 24. Tejjel telvék erei, Csontjai veleje jól táplált, — 25. Keserű lélekkel távozik a másik, Anélkül hogy jót élvezett volna. 26. A porban aztán együtt feküsznek, Féreg borítja mindkettejüket. • * 27 lm, jól ismerem én eszetek járását, Az ellenem használt fogásokat.