Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Lapszemle

68 Lapszemle. egyaránt. Az állam gazdagságának súlypontja a mezőgazdaságról az iparra ment át, s így a mezőgazdaság hanyatlásnak indult. A nagyvárosok a pusztuló vidéket, amely még nem volt képes szilárd kisgazdaságokra oszolni, tömegesen olvasztják magukba, de ezzel egyúttal a birtoktalan, az ipari vállalkozások hullámzásától függő proletariátust gyarapítják. A nagyvárosi lakásviszonyok a drágaság és a folytonos költözködés következtében az otthon és a család megsemmisítését munkálják. A gazdasági válságok is a proletariátus szaporodását idézik elő. A vállalatok gyorsan keletkeznek és nagy hűhóval kezdik a munkáikat s igy a napszámot aránytalanul felverik. De ép oly gyorsan buknak, vagy hagyják abba a megkezdett munkát, s akkor megint válságot és általános nyomort és elégületlenséget idéznek elő. Ezekhez járul a tőkések, s általában a munkaadók kíméletlensége, kik felhasználva a társadalom most nekik kedvező intézményeit és hangulatát, a helyzetet a meggazdagodás érdekében kihasználják. Egyrészről tehát az elproletárosodás, másfelöl meg az elhájasodás jelenségét találjuk a mai társadalomban. S ez kelti aztán fel azt az ellentétet, amely folyton élesedik é3 komoly válság felé tereli a társadalmat. S a dolognak vallásilag az a szomorú oldala, hogy a mikor látja és tapasztalja az a nép azt az átliidalhatlan különbséget, amely a tényleges életben a társadalmi osztályok között van, akkor az Isten előtt és egy más világban való egyenlőség hitét nem igen lesz se hajlandó, se képes ápolni és vallani. Ε ma fennálló, de helytelennek vallott társadalmi rendet igyekszik a socialdemokratia megváltoztatni. Csakhogy a hozzája csatlakozó néptömeg értelmi fejlettségének alacsony volta miatt olyan jelszavakat is hangoztat még most, a melyek inkább a hitelét rontják, mint a becsületét nevelik. Hibája, hogy ma még nem az igazságosságot, hanem az egyenlőséget írja zászlajára. A másik hibája, hogy a kivánt eredményeket egy csapásra, és nem a fokozatos átalakulás útján akarja elérni. Továbbá, hogy a külsőleges javakban keresi a nép megelégedésének alapjait s így eudemonistikus eszméket táplál a helyett, hogy a benső, lelki szükségletek kielégítésére fektetné a súlyt. A socialismus mindaddig nem lesz képes a társadalom rokonérzését meghódítani, a míg csak a szabad emberek egyenjogú társadalmának megvalósítását nem tűzi végső czéljává. De az igazi, a komoly socialdemokraták végső czélja nem is más, mint a munkás felszabadítása és a társadalmi rend olyannemü megváltoztatása, hogy a magántőke kezéből a termelés irányítását a társadalom vegye ki, s a bért ily módon váltsa fel a nyereségben részesedés; azon mértékben, amint a szolgáltatott munka társadalmi értéke és jelentősége megköveteli. Csak az a kérdés, hogy ez az átalakulás lehető-e V Igenis az. Az átalakulás ép oly kevéssé jogtalan és lehetetlen, mint volt pl. a jobbágyi viszony megszüntetése. A magántulajdon megmaradhat, mert hiszen a bajt