Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Pár észrevétel a magyar protestáns egyháztörténet korszakairól. Kovács Sándortól

50 Kovács Sándor. gyalhatjuk a magyar protestantismus fejlődését. Az első volna a reformatió keletkezése (psychologiai alapon) és hatása a nemzeti élet különböző ágaira. Ebbe a részbe bele tartozik minden jelenség, a mely a reformatiót hódító hatalomképen tünteti föl, — időileg akár a XVI., akár a XVII. század határai közé essék. A második a kath. megújhodást és hatását tárgyalná megint psychologiai alapon, a hová be kell osztani úgy XVI. századbeli Oláh Miklós és Rudolf-féle kath. támadások történetét, mint e törekvések zenithjét jelentő XVII. századot, valamint a harc eredményekép a protestantismus XVIII. századi teljes elhanyatlását, leigázottságát (III. Károly s részben Mária Terézia ideje). Az ellenreformatiő név nem elégséges e mozgalom teljes tartalmának megjelölésére. Nem csupán visszahatás volt az, hanem a román népek talaján föléledt, megifjodott erős katholikus életideál támadása az időközben meggyengült s részben eredeti elvvel ellentétbe jutott protestáns szellem és alkotásai ellen. Ez az áramlat ép úgy áthatott minden réteget, életnyilvánulást, mint egy századdal előbb a reformatió. Törvényeinken, irodalmi, művészeti emlékeken, erkölcsi felfogáson tisztán látszik e hatalmas áramlat ekéjének nyoma. Az utolsó résznek, megvallom, nehéz tökéletesen jellemző nevet találni. Tárgya az az áramlat, melynek középpontjában, mint az eszme legkitűnőbb képviselője, II. József alakja áll. Ez áramlat jellemző vonásai közé tartozik a philosophiai szellem felszabadulása, a positiv keresztyén hitvallások, kath. és prot. egyház megtámadása, az erkölcsi elvnek teljes önállósítása, a vallástól való elválasztása s az államfenség elvének az egyházfenség elve fölé emelése. Ez az áramlat a történelmi s positiv hitvallásokon nyugovó keresztyén egyházak helyett a közösségi hitvallásokra, symbolumokra nem szoruló, esetleg velők ellenkező egyéni vallásra helyezi a súlyt. A protestáns egyházak bilincseit első sorban nem a felebaráti szeretet és méltányosság oldja föl, hanem a positiv vallásokat az élet és állam szempontjából egyenlősítő politikai irány. Az egyházak jogviszonyának rendezésében az állam szempontja emelkedett szabályozó elvvé. Ez ideál hódító útján a türelmi rendelet, 1790, 1848 s 1895 is csupán állomások. A mi nemzedékünk is ennek az áramlatnak sodrát, hullámait érzi s azt hiszem, még gyengülésének ideje nem érkezett el. Ha tökéletes győzelmet bir aratni az ellenálló tényezőkön, a küzdelem vége az összes egyházak teljes államosítása lesz. Mikor győz, vagy győz-e egyáltalán s a harc döntő mérkőzés helyett nem megegyezéssel végződik-e, azt mi, a kik nem csupán szemlélők, hanem egyszersmind küzdő harcosok is vagyunk s a megfigyelés szigorú tárgyszerűségét bennünk elhomályosítja a harcoló s győzelmet óhajtó lélek szenvedélyessége, nem dönthetjük el. Régi íróink közül, a kik korszakról korszakra haladva