Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

A vallás eredete és kezdetleges alakjai. Miklós Gézától

234 Miklós Géza. nánt. Híveiktől „önzetlenséget" kivannak s a kapzsiság elhagyását, mint a hogy az afrikai jaók közt is az önzőre „nem beavatott" a gyöngéd kifejezés, s szinte különös hallani ezen ausztráliai félvadak felől: „Legyen kevés vagy sok a mihez jutnak, mindegyik megkapja abból a maga részét: a fiatal és fejletlen, az öreg és gyönge, a kik nem tudnak járni épen úgy, mint az erős, egészséges." (176. 1.) Ε tényekből elég biztosan megállapítható, hogy a műveltség legalsó fokán álló vad néptörzsek némelyikének oly tisztult fogalma van az istenség felől, hogy hitnézetök az általánosan elfogadott anthrop. theória elveivel merő ellentétben áll, sőt az eddigi összes elméleteket a vallás kezdeteiről halomra dönti. Ennélfogva e különös és nagyjelentőségű tények megfejthetése végett Lang a vallásos hit evolutióját reconstruálván, egy új theória vázát alkotja meg. „Mihelyt az ember eljutott —- úgymond — a (mindenség) tárgyai „alkotott voltának" ideájához, ebből következtethetett ama dolgoknak „Alkotó"-jára, a melyeket ő maga nem készített és nem készíthetett. S ezt a nem ismert Alkotót úgy képzelhette, mint „egy nagyobbszerű nemtermészeti embert" (magnified non — natural man); a mely fogalom adva levén, a primitiv emberiség erősnek, hatalmasnak gondolhatta, majd a társadalmi élet fejlődésével fölruházhatta e „magnified non-natural man-t", a ki oly hasznos dolgokat alkotott, az atyaság, jóság és gyermekei erkölcsi életére fölügyelés attribútumaival. (X.) De nem csupán ezekkel. Az ős ember elméje nemcsak vallásos, de tudományos is volt, a maga módja szerint; s a totemismus intézménye létrehozta az evolutió ideáját, a primitiv emberiség azt hivén, hogy — állat és növény — totemjeiből vette származását. És így e kettős forrásból eredve, a primitiv tisztaságú Bajame, Mungan-ngaur stb. atyja volt az emberiségnek mint „Alkotó", de atyja volt — a klassikus mythologiából véve példát — mint Zeüs, az istenek atyja, ama szerelmi viszonyok folytán is, a melyeket totem-alakjaiban. minők kigyó, hattyú, bika stb., szőtt földi nőkkel. S ekként alacsony, sőt erkölcstelen tulajdonságok is halmozódtak lassanként a fő isten körül, de sőt a hivek tiszteletének piedesztáljáról lecsúszván, alakja elhalványult, az ősök tiszteletével szemben háttérbe szorult, s néhol egészen feledésbe merült (XIV. XV. f.). Mindez egészen egyezik az evolutió princzipiumaival, a mely szerint az arravalónak fennmaradása úgy értendő — magyarázza Lang — hogy nem az ideálisan vagy ethikailag legarravalóbb, hanem a környezetéhez legjobban alkalmazkodni tudó tartja meg további lételét. Tegyük föl p. o., hogy a fejlett jstenfogalom s az ősök lelkeiben való hit az ausztráliai benszülöttek közt egyaránt megvolt; természetes, hogy e kettő megvívja vala küzdelmét egymással a létért s rendes körülmények közt az ősök tisztelete