Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
A Bábel-Bibelvita. IV. Hornyánszky Aladártól
256 Hornyánszky Aladár. ellenséges álláspontját, az távolról se gondol ily mechanikus átvételre. A vallástörténész azt is nagyon jól tudja, hogy mythosok, regék, elbeszélések észrevétlenül és szóbelileg terjednek el a különböző' népek körében, nem pedig egy tudósnak mesterséges átültetése révén. Ugyanez áll a Nebukadnezár ó'rültségéró'l szóló mondára (II. 14—16.), amelynek jelenlegi alakját Delitzsch szintén egy iró módosító munkája eredményének tekinti. Delitzsch azt véli, hogy a Dekalogus 5. 6. és 7. parancsa valami általános emberi és hogy a mindenütt közös önfentartási ösztönből magyarázható. (I. 35. II. 27.) Ha helyes e megfigyelés, úgy annak minden időkre és minden népre érvényesnek kell lennie. Honnan van mégis, hogy a népek oly tekintélyes tömege, közöttük az izráeliek közeli rokonai, a pogány arabok, egyáltalán nem, Izráel pedig csak a próféták idejében értesült arról, hogy ölni nem szabad, hogy a paráználkodás és a lopás istenileg tiltott dolog? A vallástörténeti lapsusok közül legtöbb port az a sensátiós újdonság vert fel, midőn Delitzsch az „Isten" szóval összetett nevekből a babyloniai monotheismusra vont következtetést. (I. 46). Ellenfelei joggal hivatkoztak a görög ( Θεοφιλος, Θεοξενος, Θεοδοσιος), phöniciai, aram és arab analógiákra, amelyekből senkinek sem jutott eszébe monotheismust kiolvasni. 1) Az „Isten" szónak ilyen alkalmazása valamely névben nem is jelent mást, mint hogy az illető név hordozója magát közelebbi érintkezésben tudja az emberek feletti világgal, amely világ azonban igen gazdag pantheont foglalhat magában. — Amily gyenge Delitzsch vallástörténeti érzéke és képzettsége, ép oly megbízhatlan az ítélet, amit a vallás-erkölcsi jelenségek értékéről mond. „Végzetes egyoldalúság" jellemzi kritikáját, a pártatlanságnak még oly csekély mértéke nélkül. Szíve a babyloniaiakhoz vonzza és e gyengéd érzelmet a bibliának kell megszenvednie. Már az anyag előterjesztéséből kiérezhető a tendentia. A parallel elbeszélések megnyirbált formája csak arra való, hogy az olvasóban mindenütt az azonosság és függés benyomását keltse. A bibliai közlemény relativ önállóságáról, vallásos felfogásának emelkedettségéről sehol egyetlen szó sem esik. „Pedig ugyan hol van megengedve, hogy valaki egy elbeszélés anyagának eredetét kimutassa annélkül, hogy ha csak lehet, azonnal hozzá ne fűzné, hogy mily átalakuláson ment ez anyag keresztül?" A talaj ilyen előkészítése után csak természetes a felkiáltás: Mily egészen egyforma minden Bábelben és a bibliában! (II. 18.) De Delitzsch még többet is mond. A vallás-erkölcsi téren Bábel nemcsak egyenrangú Izráellel, de sok tekintetben még felette is áll Izráelnek. A babyloniai vizözöntörténet számunkra sympathikusabb, mint Gn. 6—8 tudósítása, meit Xisuthros látva a rettenetes pusztulást hangos jajgatásban ») Oettli 27; Gunkel 29.
