Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
A Bábel-Bibelvita. III. Hornyánszky Aladártól
168 Hornyánszky Aladár. se vesz". 1) Ennyi érintkezést megengedve minden egyéb, amit Delitzsch előhoz hamis és félreértésen vagy túlbuzgóságon alapszik. A hengerkép, amely állítólag a babyloniai bűnbeesés*) 28. old.Figyelemre méltó a kinyilatkoztatásról szóló következő passus: „Delitzsch kifakad .,azon magokat positivaknak tartó theologusok ellen, akik minden isteni kinyilatkoztatást mint történetileg lassan kifejlődöttet tekintenek s az egyházi kinyilatkoztatásfogalmat ilyenformán annak ellenkezőjébe változtatják". Én részemről az egyházi hitvallásnak egyetlen egy helyét se ismerem, ahol a kinyilatkoztatás fogalmának definitiója előfordul. Delitzsch szemei előtt olyan tan lebeg, amely a Szent írást és a kinyilatkoztatást azonosítja, utóbbit úgy fogja fel, mint Istennek közvetlen megnyilatkozását az emberek kioktatására és következetesen az írásnak minden irányú teljes csalhatatlanságát hirdeti. Ennek a tannak megvoltak a maga theologiai képviselői a múltban és sajnos megvannak még a jelenben is. De azért még nincs egyházilag recipiálva. A szent írás mivoltának, ugy a hogy előttünk fekszik, nem felel meg, mert az okmányszerű emléke azon történetnek, amelynek folyamán az élő Isten magát kinyilatkoztatta. De a kinyilatkoztatás történetéről beszélni annyit jelent mint fejlődésről beszélni Ilyenről mi is tudunk, csakhogy mi alatta nem értünk természetes fejlődési folyamatot Delitzsch módjára, haladást a tökéletlenről a tökéletesebbre, a hamisról az igazabbra, hanem fokozatos megismerését Isten viszonyának a világhoz és az emberhez az 6 fokozatos manifestatiója alapján a történetben és tanító szavában" (26. 27. old.) Volckkal egy csapáson halad Kittel (Lipcse). Csak néhány nuanceban van közöttük eltérés. Kittel bátrabban nyilatkozik, mint Volck. „Hogy babyloniai elemek vagy legalább is babyloniai parallelák vannak a mi bibliai hagyományunkhoz, alíölött nem lehet kételkedni". „Ezt régóta tudjuk és a theologiai tantermekben tárgyaljuk is" (Die babylonischen Ausgrabungen und die biblische Urgeschichte. 1903. 22. 24. old.) így a Gn. 1. szerinte minden részletében pendantja a babyloniai mythusnak. A megoldást ő is a közös ősforrásban találja meg. De azután így folytatja: „Szabad még egy lépést hátrább tennünk a kérdéshez, hogy ugyan mi volt ez a végső alapforma és így a közös eredeti? Történeti úton nem. Ez olyan kérdés, amit történeti eszközökkel végérvényesen meg nem oldhatunk. (Mint Ábrahám személyiségénél) itt is eljutottunk tudásunk határához és hitünk kezdetéhez. Hogy a hit mikép válaszol a kérdésre, tudjuk: hogy milyen joggal, azt itt részletesen nem feszegethetjük. Annyi azonban bizonyos, hogy a Bibliának nézete, amely hitünknek egy része, számunkra nem babyloniai világnézet, hanem ősrégi részint átélt, részint Istentől az emberekkel adott és az ő népe körében megőrzött tudósítás. A nagy áradás, a midőn bekövetkezett, azok számára, akik nemcsak a hold, nap, föld, víz Istenségéről tudtak, hanem a hatalmas Egy Istenről is, Ítéletét jelentette ez Egynek, akit az ég és a föld teremtőjének ismertek. Hogy vájjon valóban voltak-e ily emberek és hogy milyen volt lstenképzetök, ezek oly kérdések, amelyekre vonatkozólag inkább csak a hitnek és a tudománynak postulátumait adhatjuk elő, mint az exakt! kutatásnak biztos eredményeit Hálás feladata volna az assyriologiának, melynek megoldása siker esetén az összes eddigi leleteket messze fölülmúlná és a sok mindenféle tévedést és hamis következtetést eloszlatná, ha be tudná gazolni, hogy a közös ősidőkben ott keleten csakugyan voltak még emberek, akik a felsőbb Istenismeretnek örökségét tisztán megtartották, amely minden bizonynyal egykor az emberekkel adatott". (29. 30. 35. old.) Ε fejtegetéssel Kittel máshol lyukad ki, mint a hol kívánta. Beleesik az őskinyilatkoztatás theoriájába, amit Volck szerencsésen elkerült és amit ő is egy más helyen (Der Babel-Bibel-Streit und die Oflenbarungsfrage. 1903. 21. old.) az összes mai theologusok nevében visszautasít.
