Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Könyvismertetés

154 Könyvismertetés. sodik (.Tosua—Királyok könyve), 1903 elején a harmadik (Jesajás—kis próféták) kötetet. A fordítás nyers anyagát „a magyar rabbikar több lelkes tagja" szolgáltatta, mit a „Szentirás-szerkesztő bizottság" külön e czélra felkért revisorokkal átnézetett és végül maga superrevidiált. A maga eljárását a bizottság az első kötethez írt bevezetésben következőképen ismerteti: „Szerkesztői munkánkban két főelv vezérelt: hűség és magyarosság. Ehhez képest egyfelől a szent szövegnek legkisebb árnyéklatát és stílusbeli sajátosságát is tükröztetni igyekeztünk, másrészről meg azon iparkodtunk, hogy a mai magyar nyelvérzék benne sehol meg ne ütközzék s egyaránt óvakodtunk a neologismustól, valamint az arcliaismustól is." Az Izr. Magyar Irodalmi Társaságnak ezen vállalkozása minket elég közelről érdekel. Csak néhány esztendeje mult annak, hogy elkészültünk Biblia-revisiónkkal s már is erősen meggyökeredzett az a meggyőződés, hogy a végzett munka semmiképen se kielégítő és hogy egy egészen új fordítás minél hamarább kívánatos. Ily tervekkel foglalkozva csak tanulságunkra szolgálhat, ha különös figyelemmel kisérjük, hogy szomszédságunkban másoknak mennyit sikerült megvalósítani abból a czélból, amelyet mi elérni idáig nem tudtunk, de amelyet a jövőben elérni szeretnénk. Indokolt tehát, hogy intensiv érdeklődéssel fordulunk a munka felé. Bibliafordításról levén szó az egész kötetnek minden egyes versét külön kellene vizsgálat tárgyává tenni. Minthogy ez itt lehetetlen, egyelőre megelégszünk néhány kiválasztott részletnek a megbeszélésével. Jelen alkalommal Arnos 1. 2. és 7. fejezeténél kívánjuk a fordítást az eredetivel összehasonlítani. Arnos szövege elég jól van hagyományozva, gondolatai világosak és elég könnyedén átültethetők a magyar nyelvre. A fordítást Löwy Mór temesvári rabbi végezte, Kecskeméti Lipót nagyváradi rabbi revideálta és a fenti „Szentirás-szerkesztő bizottság" superrevidiálta. 1. j A Ip

2 nem barom-, hanem juhtenyésztő; 1. az arab naqad-ot (= genus ovium deforme et brevipes, qüod in Bahrein, Arabiae provincia, frequens) és naqqäd-ot (= ovium naqad appellatarum pastor. Ereytag Lex.), továbbá Kittel, Die Bücher der Könige 1900. Benzinger, die Bücher der Könige 1899. II Kir. 3, 4-hez. — Az I. Μ. I T. (= Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) szentirásfordítói mindenütt következetesen a tulajdonneveket a masoretikus szöveg kiejtése szerint irják át. Tudományos szempontból ez nem correct eljárás 1. Bleek-Wellhausen, Einleitung in das AT 5 ρ. 572: Die hebräische Aussprache der Septuaginta, die sich aus den Eigennamen erschliessen lässt, steht selbständig neben der uns überlieferten, und obwohl im Ganzen nicht so treu und fein, repräsentirt sie doch in mancher Hinsicht eine ältere Stufe. Der aramäische Einfluss ist allerdings unverkennbar, namentlich bei den Ortsnamen, bei denen er auch sehr leicht sich erklärt. Dagegen in der Verdoppelung des Kesch, in den Diphthongen au und ai, in der vocalischen Aussprache des Schwa mobile, in der Unterscheidung eines zwiefachen Ain u. a.