Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

A perikopa-rendszer. Pestmegyeitől

A perikopa-rendszer. 135 nősen a hol ref. atyafiakkal laknak együtt, a perikopa-rendszerhez nem ragaszkodnak, sőt legtöbbször — amint arról személyes tapasztalataim számtalanszor meggyőztek — nem is szeretik. Többször beszéltem erről a kérdésről nemcsak a magam, hanem szomszédaim híveivel is, és én nem hallottam egyetlen hangot, amely annak fenntartását követelte volna. Aztán különösen a a városi gyülekezetekben bizony senki sem törődik azzal, hogy perikopáról beszél-e a lelkész vagy nem. S ha áll is, hogy a szegényebb néposztály, a naptárt, mint majdnem egyetlen olvasókönyvét, vasárnaponként felüti, hogy megnézze, mi az akkorra kiirott textus, az is bizonyos, hogy az értelmiség azt soha meg nem teszi. De annál többször hangoztatja, hogy neki merőben érthetetlen, miért kell az evang. lelkésznek mindig ugyanazon szárazmalmot taposnia, s miért nem lehetne akkora szabadsága a beszéd alapjának kiválasztásában, mint a ref. tiszttársának? No és erre rendesen az a feleletünk, hogy a heortologiai rend kívánja a perikopák kijelölését és megtartását. Megvallom, nekem a heortologia eszméje és gondolata, de különösen a gyakorlati keresztülvitele mindenkor igen kedves és tiszteletreméltó dolog volt. Ha egy lelkész a heortologikus szempontok szorgos megtartásával tudatosan vezeti végig hiveit az egyházi év ünnepi sorozatán és közönséges vasárnapjain, mindenesetre sokkalta nagyobb lelki haszonnal kell járnia az ő fáradozásának, mint ha összevissza prédikál mindenről, a mi éppen eszébe jut. Nincs boszantóbb és ünneprontóbb valami, mint ha a lelkész oly beszédet tart, a melynek tárgya és gondolatvilága az ünneppel magával semmi összefüggésben nincs. Hogy adventben senki se beszéljen másról, mint a Megváltó várásáról, hogy a böjti időszak alatt mindenki a bűnbánat és engesztelés nagy dolgairól emlékezzék, hogy a húsvét és pünkösd közti időt az istenországa munkálásának kötelességéről, feltételeiről szóló beszédekkel kell kitölteni s igy a Szentlélek ajándékának méltó fogadásához kell a szíveket előkészíteni, ezt én igen szép, helyes, bölcs és szükséges dolognak tartom. Csakhogy nem tudom belátni, miért kellene e miatt évről-évre, sőt évtizedről-évtizedre mindig ugyanazokat az alapigéket használni ? Miért nem lehetne a heortologikus rend megtartását akként biztosítani, hogy már a theológián beleoltanák a leendő lelkész szivébe ennek a fontossága és szükségessége tudatát? S nehogy kénytelen legyen örökké ugyanazon perikopákat használni, miért ne lehetne megtanítani arra, hogyan kell önmagának összeválogatnia a megfelelő textusokat? Most, a mikor a gyakorlati képzésre mind nagyobb súlyt akarnak fektetni, azt hiszem, az ilyen kérdések komoly megbeszélése nagyon is időszerű és kívánatos. Amikor a perikopa-rendszerről beszélgetünk s különösen ellene szólunk, sokszor halljuk az ellenvetést, hogy Németországban